language

Személyek:

Rátky Miklós highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

A kivételezettek kapják, a többiek egy éve várják a balatoni kempingtámogatást

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója egy évvel ezelőtt arról beszélt, hogy 2020 májusában 5 milliárd forint keretösszeggel írnak ki pályázatot a Balaton-parti kempingek fejlesztésére. A kempingek viszont azóta sem kaptak támogatást.

A vizes vb-ért felelős miniszter köréhez is folyt a közpénz a szervező cégtől

Seszták Miklós lánya épp annál az ügyvédi irodánál gyakornokoskodott 2017-ben, amely a miniszter által felügyelt vizes vb szervezőcégének közbeszerzéseit szervezte, jóval a piaci ár fölött.

Pont az állam trollkodja szét a tőzsdei szabályokat

Amikor egy tőzsdei cégben meghatározó tulajdont szerez egy új befektető, a többi kisbefektetőnek is fel kell ajánlania a részvények megvételét. A magyar állam hosszú küzdelem után átvette a debreceni Kartonpack Nyrt. irányítását, ám a tőkepiac elemi szabályait áthágva, mégsem tett vételi ajánlatot a többi részvényesnek. Indokolása szerinte ugyanis a cég esetében nem „kóser” a tőzsdei ár, de még a saját tőke sem. De vajon ezt kijelentheti-e ő maga?

A NER tényleg bevette a Balatont: mutatjuk a 42 óriásprojektet

A balatoni vitorláskikötők közelgő privatizációja előtt megnéztük, milyen érdekcsoportok mozdulhatnak rá az új tóparti lehetőségekre. Egy biztos: a Fidesz, Tiborcz, Mészáros, Garancsi, Csányi tulajdonnevekkel körülírható felsőelit az elmúlt öt évben „körülölelte” a magyar tengert. Jelenleg 42 projekthelyszínt tudhatnak maguknál – országos összesítésben pedig övék a szálloda- és mólófejlesztésre szánt közpénzek kétharmada. Ez konkrétan 138-ból 90 milliárd forintot jelent; utóbbi összegből 63,5 milliárdot hasznosítanak a NER-potentátok a Balatonnál. A kormány a szponzoráció mértékét illetően is gyémántfokozatba kapcsolt: a turisztikai beruházásaik költségének 50-70 százalékát vállalja át. Kis magyar államkapitalizmus, sokadik fejezet.

A minisztert félreléptették

Orbán Viktor átnyúlt Seszták Miklóson, és a Miniszterelnöki Kormányiroda alá húzta be a nemzeti vagyon felügyeletét. Miért nem jár hála – és új országos pozíció – az állami szektor „Simicska-mentesítését” végrehajtó politikusnak?

Tiborcz embere sejlik fel a rejtélyes fonyódi szállodaépítés hátterében

Néhány hete írtuk meg, hogy Fonyód egy furcsa bizniszre készül: a fejlesztési miniszter ügyvéd barátja bejelentkezett a helyi focipályáért egy meg nem nevezett vevő nevében, hogy 100 millió forintért (plusz áfa) megvenné, és pályázati pénzből négycsillagos szállodát építene rá. A polgármester pedig örömmel belement a bizniszbe.

Villámgyorsan elpasszolják a balatoni focipályát a miniszter haverjának

Néhány hete a focipályára bejelentkezett egy vevőjelölt, aki százmillióért vinné a 22 ezer négyzetméteres területet, hogy négycsillagos szállodát építsen rá. Az összeg az önkormányzat értékbecslése alapján jött ki. A titokzatos vállalkozó ajánlata olyannyira meggyőzte Hidvégi József fideszes polgármestert, hogy március 16-án rendkívüli ülésen vitte a képviselők elé az eladást - pontosabban első lépésben még csak a pályáztatást -, és részletes tájékoztatás nélkül át is nyomta a fideszes többség az ügyet a testületen.
Találatok: [7]  Oldalak:   1