language

Intézmények:

Személyek:

Regőczi Miklós highlight_off

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Regőczi Miklós

Regőczi Miklós a Hagyó-ügy nyolcadrendű vádlottja, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatója.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Puch László cégét említették a BKV-ügyben

A BKV-ügy hatodrendű vádlottja, H. Éva nyomozati vallomásában azt állította, hogy Puch László MSZP-s politikus cége fölösleges tanulmányokat készített a BKV-nak. A cégnek a tanulmányokért 25,4 millió forintot fizetett ki a közlekedési vállalat. Közben az ügyészség visszautasította a vádlottak kényszervallatásra vonatkozó állításait.

Hagyó-per: mindig az MSZP és az SZDSZ kérését kellett teljesíteni

R. Miklós nyolcadrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása szerint a BKV Zrt. kommunikációs és közbeszerzési szerződéseinek megkötésénél, munkatársak felvételénél teljesíteni kellett az MSZP és az SZDSZ akkori politikusainak a kérését – derült ki a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján felolvasott vallomásból.

Kecskeméten mesélhet a Nokia-dobozokról Hagyó Miklós

Öt hónappal a vádemelés után szerdán megkezdődik a hűtlen kezeléssel is vádolt Hagyó Miklós és társai büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. A volt főpolgármester-helyettes a vádirat szerint személyes és politikai kiadásai fedezetének tekintette a BKV-t, és különféle trükkökkel másfél milliárd forint kárt okozott a közlekedési vállalatnak. Az expolitikus a vádirat szerint a BKV korábbi vezérigazgatójától évente 15 millió forintot zsarolt ki.

Keresztapaként ültetik Hagyót a vádlottak padjára

Vádat emelt az ügyészség Hagyó Miklós egykori szocialista főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen. Hagyónak – egyéb más bűncselekmények mellett – folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt kell a vádlottak padjára ülnie.

Vádat emeltek Hagyóék ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes és 14 társa ellen a Fővárosi Törvényszékhez - közölte a főügyészség. A bűnszervezet a közlemény szerint 2008. augusztusáig 1,49 milliárdnál is nagyobb vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak.

Hagyó-ügy: sokat markoltak, keveset fogtak

Két és fél év nyomozás után a napokban vádat emelhet az ügyészség a BKV-val kapcsolatos ügyekben.

Elhúzódó fehérgalléros bűnügyek

Ha a parlament záros határidőn belül nem szigorítja a büntetőeljárási törvényt, 2014-15 előtt aligha születhetnek jogerős ítéletek a tömegnyi elkövetőt felsorakoztató gazdasági-politikai botrányokban.

Előállították Hagyó Miklóst

A BRFK gyanúsítottként hallgatja ki Hagyó Miklóst, amire már napok óta lehetett számítani. Az elmúlt hetekben többször is a volt főpolgármester-helyetteshez köthető személyeket állított elő a rendőrség.

Elbékávésodásunk története

Az érintetteken kívül ma már mindenki úgy véli, hogy a rendszerváltás óta eltelt húsz év egyik legnagyobb botránya, ami a BKV-nál zajlott az elmúlt években. Cikkünk a maffiaszerű bűncselekmény-sorozat kuszának tűnő szálait foglalja össze a gyanús ügyek kirobbanásától kezdve az elhíresült nokiás dobozon át egészen a bűnszervezetté minősítésig.

Akár a dupláját is kaphatják a BKV-ügyek miatt gyanúsítottak

Bűnszervezetben való részvétellel egészítették ki Antal Attila, korábbi BKV-vezér, Zelenák Tibor volt főosztályvezető és Mesterházy Ernő egykori főpolgármesteri tanácsadó gyanúsítását.
Találatok: [23]  Oldalak:   1 2 3   >  >>