language

Személyek:

Rehák Róbert highlight_off
Schadl György highlight_off

Schadl György

Schadl György (1982 - ) a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke, önálló bírósági végrehajtó, aki ellen a Völner-Schadl ügyként ismert korrupciós bűncselekmény miatt indult eljárás. Korábban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara Polgári Jogi tanszékének oktatója, valamint az Edutus Főiskolán tantárgyfelelős főiskolai docensként felelt az intézményben tanított jogi tantárgyakért. MBVK elnöki kinevezése óta (2015 - 2023 ) felügyeli és képviseli a bírósági végrehajtók munkáját, emellett 2021 novembere óta előzetes letartóztatásban van. A Kar elnökségéről az ellene folyó büntetőeljárás közepette 2023 áprilisában mondott le.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 2022 októberében nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és további 21 vádlott ellen. Ez azután történt, hogy a rendőrök Schadlt és feleségét, Schadl-Baranyai Helgát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren vették őrizetbe, amint Dubajba készültek utazni. A vád szerint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára rendszeresen fogadott el 2-5 millió forintot a MBVK elnökétől, cserébe Schadl kérésére azokat nevezték önálló bírósági végrehajtónak, akikkel előre megegyeztek. A kinevezett végrehajtóktól Schadl György összesen körülbelül 924 millió forint osztalékot szedett be. A vádlottak között van Schadl-Baranyai, és Schadl György apja is.

Schadl és felesége több irodaházat tulajdonol, amelyekben kizárólag végrehajtó irodák működnek. A Schadl-házaspár által működtetett két vállalkozás, a Schadl és Társa Végrehajtó Iroda Budaörsön, valamint a Schadl-Baranyai és Társa Végrehajtó Iroda Gödöllőn, 2018 és 2020 között együtt összesen egymilliárd forintnál is több osztaléknyereséget termelt – derül ki az Oligarchia egyik részéből.

Schadl György továbbá a Belvárosi ingatlanpanama (VI.-VII. kerület) és a V. kerületi ingatlanügyek kapcsán is érintett. Ezekkel az Rtl.hu és a Partizán foglalkozott részletesen.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

A nő, aki mindent elmondott Schadl Györgyről – A vád koronatanúját hallgatták ki

Budapest - Völner Pál, Varga Judit, Trócsányi László, Süle László - jól csengő nevek hangoztak el tegnap a Fővárosi Törvényszéken, mégpedig az utóbbi évtized legjelentősebb korrupciós botrányának büntetőperén. A bíró a korábbi igazságügyi államtitkár és tárcavezetők nevét Schadl György, a bírósági végrehajtói kar egykori elnökének lefoglalt, s most bemutatott 2020-2021-es asztali naptárából olvasta fel, mellettük gyakorta pontos időpont is szerepelt. Ráadásként a tervezett találkozók helyszíneként többször látható az igazságügyi minisztérium, s legalább kétszer a Karmelita is.

Völner és Schadl dolgát igencsak megnehezítheti, hogy 22-ből 10 vádlott már beismerte a bűnösségét

Egy kisebb nyári kihagyás után kedden folytatódik az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügye, amiben a két főszereplő a végrehajtói kar egykori elnöke, Schadl György és a fideszes volt igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár, Völner Pál. A bíróság júniusban tanúkihallgatásokkal ment el szünetre, és most ott folytatják, ahol abbahagyták. Őszre várható például több egykori vagy jelenlegi államtitkár és a volt paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János meghallgatása is.

Tányér részletesen vallott Schadlra, aki szerint viszont nem is ismerték egymást

Hosszan, órákon keresztül olvasta fel Tóth Erzsébet bíró a Schadl–Völner-ügy csütörtöki tárgyalásán a Tányér néven lehallgatott A. Tamás korábbi vallomását. Tányér abban részletesen beszámolt Schadl és Gazdi hálózatáról, amelyben korrupciós pénzekért ígérték hivatalos ügyek elintézését különböző embereknek

„Gyuri tart attól, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választást, mert akkor ki fognak derülni a dolgai”

Rogán Antal, Borkai Zsolt és „lecsúszott újságírók” is szóba kerültek a bíróságon csütörtökön. Schadl György és R. Róbert nevetgéltek, Völner Pál pedig lemondóan legyintett az ötödrendű vádlott vallomásának ismertetésekor. Schadl A. Tamás vallomásának ismertetése után azt mondta: nem tudja, hogy "a kolléga hülye, vagy instruálták".

Férfiak közt az ilyen előfordul, ám ebből senki se gondoljon rosszra–Vallomást tett a bíróság előtt Schadl gazdája

A lehallgatási jegyzőkönyvekben Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korrupció által vádolt exelnöke által csak „gazda” néven emlegetett harmadrendű vádlott meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Völner-Schadl néven elhíresült korrupciós per.

Soha nem ajánlottam Gyurin keresztül Völnernek pénzt, mondta Gazdi, a Schadl–Völner-ügy kulcsfigurája

R. Róbert, azaz Gazdi meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Schadl–Völner-ügy a bíróságon. Ő egy kulcsfigura ebben a súlyos korrupciós perben. Ő volt az, akit a nyomozók eredetileg megfigyeltek, és akin keresztül eljutottak a végrehajtói kar volt elnökéhez. Vallomása szerint legalább tizennyolc éve ismeri Schadlt.

Schadl-ügy: Ma hallgatja meg a „Gazdit" a bíróság

R. Róbert, az ügy harmadrendű vádlottja kerül a fókuszba a Schadl-Völner korrupciós ügy csütörtöki tárgyalásán.

Schadl-ügy: Völner mindent tagad, előkerültek sms-ek Varga Judittól és Bayer Zsolttól is

Völner Pál volt igazságügyi államtitkár kedden a bíróság előtt saját korábbi életvitelével próbálta alátámasztani, hogy képtelenség az a vád, hogy ő pénzt fogadott volna el Schadl Györgytől. Varga Juditot viszont továbbra is beidéztetné, hiszen szerinte a miniszter tudná igazolni az ő ártatlanságát.

Völner védője lebeszélte a bírót, hogy felolvasson egy részletet védence lehallgatott beszélgetéséből

Ma hallgatták meg a Fővárosi Törvényszéken Völner Pált, a Schadl György és 21 társa ellen zajló büntetőper II. rendű vádlottját. A hatvanéves expolitikus, akire az ügyészség nyolc év börtönt kér, 2010-21 között egy rövid megszakítással végig államtitkári poszton dolgozott, 2015-21 között az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, egyben miniszterhelyettes volt.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>