language
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Vidéki kastélyában égett halálra a milliárdos, akinek egy fideszes képviselő volt az ügyvédje

Egymás után négyszer gyulladt ki a bári Fehér-kastély, közben bennégett a tulajdonos Mészáros István is. Sajtóhírek szerint a néhai milliárdos budapesti, hegyvidéki házába tavasszal börtönviselt alakok költöztek be. Kovács Gergő XII. kerületi kutyapárti képviselő már a nyáron szólt a rendőrségnek arról, hogy az idős férfi veszélyben lehet, most szintén ő derített fényt az elhunyt személyazonosságára.

Egy év alatt 267 kirendelést kapott egy ügyvéd a XIX. kerületi rendőrkapitányságtól

Mint arról korábban már beszámoltunk, a XIX. kerületi Rendőrkapitányság 2 millió forint költségtérítést kért egy adatigénylőtől, aki arra volt kíváncsi, hogy 2016-ban hány ügyvédet foglalkoztattak kirendelt védőként, és az összes közül mennyi kirendelést kapott a legtöbbet foglalkoztatott ügyvéd. Az igénylő nem fizetett, hanem inkább tőlünk kért segítséget, és perelt. Jogerősen nyert, az eljárás végén még a rendőrségnek kellett fizetni több mint negyedmillió forint perköltséget. Az ítélet alapján pedig döbbenetes számot közölt a rendőrség: 2016-ban 384 ügyben rendeltek ki védőt, ebből egyetlen védőnek jutott 267 kirendelés. Vagyis az összes kirendelés 69,5 százaléka az övé lett, és kb. minden munkanapra jutott egy kirendelése.

Nem titkoljuk, de sajnos csak 11 millió forintért mondhatjuk el

Egy olvasónk, Dankó József azzal kereste meg a XIX. kerületi rendőrkapitányságot, hogy árulják el neki, mely ügyvédeket dolgoztatja a rendőrség úgynevezett kirendelt védőként. Azért kérdezte éppen ezt, mert úgy tudja, hogy a rendőrség a kispesti büntetőeljárások 90 százalékában ugyanazt az ügyvédet rendeli ki évek óta.

Itt a jegyzőkönyv, ami magyarázkodásra kényszerítette Pintért a Tanyi-ügyben

Az Átlátszó megszerezte azt a helyszíni szemle jegyzőkönyvet, amelyben az áll, hogy Pintér Sándor, akkor még az ORFK főkapitányaként, 1996 novemberében igenis a helyszínen járt és intézkedett is a Lakatos Csaba fogathajtó elleni merényletkísérlet ügyében, a Tanyi-fivéreket fuvarozó autó átkutatásánál. Tanyi György ma a Lakatos-merénylet vádlottja, és nem mellékesen az egyik kulcsszereplője a Pintér elleni állítólagos nemzetközi lejárató akciónak. A helyszíni szemle jegyzőkönyvét nyilvánosságra hozzuk, és elmondjuk azt is, hogyan ment rá a jegyzőkönyvet készítő rendőrtiszt karrierje a több mint húsz éves ügyre.

A panamai ügyészség szerint csaltak Welszék az offshore cégekkel – közreadjuk a vádiratot

Pontatlanok azok a sajtóban megjelent értesülések, amelyek szerint lezárta az V. kerületi kapitányság azt a nyomozást, amelyet Welsz Tamás hagyatékával kapcsolatban folytatott csalás és közokirat-hamisítás miatt. Az eljárásban gyanúsított lett a furcsa körülmények között elhunyt vállalkozó volt élettársa, Horthy Andrea. Első körben erre jutottak a nyomozók, majd utána elbizonytalanodtak abban, hogy kinek van igaza. Az érintettek szerint a rendőrségi meglátás változásában szerepe van annak, hogy a nő új párja az egyik fidesz-közeli milliárdos mindenese és ügyintézője, ráadásul a férfi rendőr volt, így duplán is jó kapcsolatokkal rendelkezik.

Megkezdődött a Vizoviczki-per: nem örült neki, hogy fotózzák

Zárt ajtók mögött megkezdődött Vizoviczki László és társai vesztegetési ügyének tárgyalása szerda reggel a Debreceni Törvényszéken.

Vizoviczki-ügy: Több mint 300 bűncselekmény a vád

Megkezdődött Vizoviczki László és 32 társa ellen a vendéglátó-ipari tevékenységgel összefüggésben elkövetett költségvetési csalás vádja miatti büntetőper a Fővárosi Törvényszéken szerdán. Az elsőrendű vádlott és társainak többsége tagadta bűnösségét, de voltak, akik részben elismerték bűnösségüket.

A pénznél többet ér a barátság - legalábbis az illegális adatszerzésben

Szeretné tudni, hogy a megvételre kinézett autót körözik-e, mert lopott? Kíváncsi arra, hogy az üzlettársa ellen folyó büntetőeljárásban érintetté válhat-e? A lakásvásárlásnál gond lehet a tulajdonossal, mert priusza van, és korábban éppen ingatlancsalás miatt büntették meg? Pénzért minden információ beszerezhető, de ha jók az ember kapcsolatai, még ingyen is.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>