language

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

Intézmények:

RM International Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Nem tudják befejezni a kínaiak a Budapest–Belgrád építését, és ez még súlyos tízmilliárdokba kerülhet nekünk

A Budapest–Belgrád-vasútvonal építésén Mészáros Lőrinc cégei és kínai partnereik vesznek részt. A pályaépítést végző Mészárosék most részben levonultak az építkezésről, mert át kellett küldeni a munkagépeket és a dolgozókat a szétrohadt Budapest–Győr-fővonal felújítására. A beruházáshoz kritikus biztosító- és vonatbefolyásoló rendszer kiépítését a kínai fél vállalta, de ők ezt egyszerűen nem tudják megcsinálni az európai szabványok szerint. Lehet, hogy még most kell majd hozzá új alvállalkozót keresni, de az is lehet, hogy végül ilyen nem is épül. A projekt költségei az infláció miatt elszálltak, egyáltalán nem látszik, honnan lenne pénz a vonatbefolyásoló rendszereket kiépítő új alvállalkozóra. A VSquare szerint a kínaiak felhagytak a munkával, és leállították a projekt finanszírozását is, miközben a helyzet odáig fajult, hogy Orbán Viktor őszi kínai útján próbálhatja meg személyesen rendezni a kínaiakkal.

Mészáros Lőrinc veje is beszáll a vasútépítésbe

Homlok Zsolt új cége esélyes lehet arra, hogy megbízást kapjon a kínai hitelből készülő Budapest–Belgrád vasútvonal építésén.

NER-ből és fizetésből élők: Tudjuk, ki mindenkinek hajlik maga felé a keze

Az Orbán-bányáktól kezdve a kínaiakkal vasutat építő Mészáros-cégen át a Covidon megtollasodó haszonlesőkig még a járvány évében is mesés bérek és persze osztalékok születtek a kormánybarát cégeknél, ám nem jellemző, hogy egyszerű munkavállalóikat is jól megfizetik.

Mészáros Lőrinc kulcsemberei megjelentek a 750 milliárdos vasútprojektre alapított cégben

Közülük Schmidt Zoltánról az év elején jelent meg a hír, hogy tulajdonosa lett a Rádió1-et üzemeltető Radio Holding Kft.-nek. De feladata van a Mészáros-gyerekek cégében, a Fejér-B.Á.L. zrt.-ben is vezérigazgatóként. Németh Tamás a Mészáros és Mészáros Kft.-ben ügyvezető, e cég mögött áttétellel pedig a tőzsdén forgó Opus Global Nyrt.-t találjuk. Deák Gábor neve egyebek mellett az R-Kord Kft.-ben bukkan fel, mint ügyvezető. Németh és Deák tehát tulajdonképpen az RM International Zrt. tulajdonosait képviselik az igazgatóságban, hiszen ez a két cég (az R-Kord valamint a Mészáros és Mészáros Kft.) áll a vasútépítő társaság mögött. A igazgatóság munkájában a korábbi tagok közül Halmi Tamás is hasonló okokból vett egyébként részt. De ez nem jelenti azt, hogy kegyvesztettekké vált volna, Halmi például most is az Opus igazgatóságában ül. S az sem kizárt, hogy újra felbukkan az RM igazgatóságában. Kereskedjen az mfor trader rendszerével! Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen! Szigeti Ferenc Miklós lett a vasútépítő vállalat vezérigazgatója az új felállásban, vele kapcsolatban nem leltünk fel leágazást más cégek felé. Sárváry István jelenti tulajdonképpen a folytonosságot az előző igazgatósággal, és szakmai tapasztalataira minden bizonnyal nagy szüksége is lesz a vasútépítő vállalkozásnak: a szakember a szintén Mészáros-birodalomba tartozó V-Híd Zrt.-ben tölt be vezérigazgatói pozíciót.
Találatok: [4]  Oldalak:   1