language

Kulcsszavak:

környezetvédelem highlight_off

Akták:

Római-parti mobilgát highlight_off

Római-parti mobilgát

Római-parti mobilgát

2013 februárjában a a Tarlós István vezette Fővárosi Közgyűlés elfogadta a Római-partra építendő mobil árvízi védmű tervét. Az ekkor elfogadott tervek végül nem kerültek megvalósításra, mivel a mértékadó árvízszint 2015-ös megemelése miatt új tervekre volt szükség, amely már egy masszívabb, erősebb és magasabb gátról szólt. A parti hullámtér árvízvédelmére a főváros kezdetben közel 5 milliárd forintnyi közpénzt kívánt fordítani, az új tervekkel a költségek 12,5 milliárd forintra nőttek, azonban a valós kiadások becslések szerint a 15-20 milliárdot is elérhetik. A projekt megvalósulása esetén nem a Királyok útja-Nánási úton található fővédvonalat erősítik meg, hanem egy teljesen új mobil gát épülne közvetlenül a Duna mellett, amely a teljes Római-part és a Csillaghegyi öblözet árvízvédelméért felelne.

 

A projekt kritikusai szerint magánszereplők ingatlanpiaci érdekeit is szolgálhatja, a mobilgát megépülésével ugyanis a part menti, hullámtérben lévő ingatlanok értéke jelentősen felértékelődne, valamint az építkezési kedv is jelentősen növekedne. A területen található többek között Egri Gábor, műtrágya előállításból és vegyi áruk szállításából meggazdagodott üzletember négycsillagos szállodája, ami annak ellenére kapta meg az építési engedélyt az akkor még Tarlós István vezette kerületi önkormányzattól, hogy legalsó szintje is lakótérként szolgál. Emellett Garancsi István és Nagy György érdekeltségébe tartozó cégek is úgy építenek lakóparkot a területen, hogy arra lakóingatlant hivatalosan még nem lehetne építeni, mivel hullámtérként üdülőterületnek minősül.

 

A szakértői és civil tiltakozás ellenére a Fővárosi Közgyűlés végül 2017 áprilisában fogadta el a mobilgát végső tervezetét. A döntést nem előzte meg társadalmi párbeszéd, mindössze egyetlen lakossági fórum volt tartva az érintett III. kerületben. A döntés időpontjában képviselők még nem voltak birtokában a mobilgáthoz készülő kockázatelemzésnek sem, a terveket annak ismerete nélkül fogadták el. 2017 júniusában a beruházáshoz szükséges engedélyek beszerzése is elindult, a mobilgát tervezett átadási időpontja jelenleg 2019 januárja.

 

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>

Cserbenhagyja a Fidesz Tarlós Istvánt?

A választások közeledtével a fővárosi Fidesz kihátrálna a mind népszerűtlenebb Római-partra tervezett mobilgát vízparti nyomvonala mögül, cserben hagyva az ezt erőltető Tarlós István főpolgármestert.

Újabb alternatív javaslat a Római-part árvízvédelmére

Lányi András szerkesztésében jelent meg egy szakértői anyag, amely elutasítja a partélre tervezett mobilgát tervét. A szakértők egybehangzó álláspontja szerint a védvonalat nem a partélen, hanem a Nánási út – Királyok útja mentén kell kialakítani.

Akinek nem tetszik, mehet a Kúriához: nem lesz helyi népszavazás a római-parti mobilgátról

Akinek nem tetszik, mehet a Kúriához: nem lesz helyi népszavazás a római-parti mobilgátról

Fordulat jöhet a Római-part ügyében – vízügyi szakértők nyílt levélben fordulnak a főpolgármesterhez

Három neves vízügyi szakember – Futaki Károly, Holló Gyula és Simonffy Zoltán – nyílt levélben szólítja fel a főváros vezetését, hogy állítsa le a Római-partra tervezett mobil gát tervezési, előkészítési munkáit. Álláspontjuk szerint a tervezési folyamat átláthatatlan, önkényes, nincs összhangban a szakma írott és íratlan szabályaival, szemléletében és megoldásaiban pedig szembe megy a vonatkozó uniós irányelvekkel. A szakértők szerint elvileg az sem kizárt, hogy a jelenlegi nyomvonal az optimális, de ezt senki nem állíthatja biztonsággal a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján. Az viszont biztos, hogy a partélre épülő védmű lenullázza a part meglévő ökológiai értékét, míg a jelenlegi, a Nánási út-Királyok útján lévő, vagy az általuk szintén vizsgálatra javasolt, a jelenlegi telekhatárokon futó védvonal jóval kisebb károkat okoz.

Továbbra sem tudni, milyen és mekkora gátat építtetne Tarlós a Római-parton

Négy évvel azután, hogy Tarlós Isván főpolgármester bejelentette a Római partra tervezett mobilgát megépítését, hétfőre lakossági fórumot hívott össze a Fővárosi Önkormányzat, hogy bemutassa „miért jobb a parton lévő mobilgát más alternatívánál”.

Orbánista milliárdosok építkeznek a Római-parton

Luxuslakóparkot építenek a Római-parton, közvetlenül a Duna mellett. A Garancsi István és Nagy György érdekeltségébe tartozó projektet egy cseppet sem zavarja, hogy a part egyrészt hullámtér, másrészt üdülőterület, ráaadásul a lakóparkot lopott fényképekkel hirdetik.

Hatalmas ingatlanmutyit véd a római-parti mobilgát, annyi milliárdot tesznek zsebre, amennyit mi kifizetünk

Tarlós István főpolgármester a közelmúltban a Római-part növényzetét védő civileket tette felelőssé a terület hézagos árvízbiztonságáért, a projektet azonban sokkal inkább a kormány és a főváros vitái hátráltatják. A folyton változó beruházás közben egyre inkább egy nagyszabású ingatlanmutyi alakját ölti.
Találatok: [15]  Oldalak:   1 2   >  >>