Személyek: |
Schadl György az rtl.hu-nak: Nem befolyásoltam végrehajtók ellen indított vizsgálatokat
Már többeket meghallgattak abban a nyomozásban, amelyet azért indítottak, hogy kiderüljön: pártatlanok voltak-e azok az ellenőrzések és fegyelmi eljárások, amelyekkel a végrehajtói irodák működését vizsgálták – tudta meg az rtl.hu.
Schadl ügyvédje a büntetőeljárás felfüggesztését kérte a Fővárosi Törvényszéktől
Az Index értesülése szerint a Schadl–Völner-per I. rendű vádlottja, Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke és a XVII. rendű vádlottja, Schadl-Baranyai Helga képviseletében Gellér Balázs irodavezető ügyvéd indítványt terjesztett elő a Fővárosi Törvényszéknél, hogy az eljárás felfüggesztése mellett forduljon az Alkotmánybírósághoz. Lapunk úgy tudja, az indítvány szerint az eljárás öt olyan alapjogi sérelmet vetett fel, amelyeknek megállapítására és megoldására az Alkotmánybíróságnak van hatásköre.
Schadl György feleségének végrehajtói irodája csaknem 250 millió forintos nyereséget ért el tavaly
Schadl-Baranyai Helga cége több mint 523 millió forintos árbevétellel büszkélkedhet 2022-ben.
Schadl felesége szerint nem eltüntetni akarták az ékszereket, csak meghibásodott az otthoni széf
A Fővárosi Törvényszéken Schadl György feleségének és apjának meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Schadl–Völner-ügy bírósági tárgyalása. Schadl felesége egyebek mellett arról beszélt, hogy a vádiratban szereplő információkkal szemben nem eltüntetni akarták a nagy értékű ékszereket és más vagyontárgyakat, csak meghibásodott az otthoni széf, azért akarták átvinni a benne lévő dolgokat egy másik széfbe. (Schadl György apjáról és feleségéről személyiségi jogi okokból fotót nem készíthettünk.)
Aranyról és gyémántról fogja kérdezni a bíróság Schadl György feleségét és az édesapját
Schadl György feleségét és édesapját fogja meghallgatni mai ülésén a Fővárosi Törvényszék, főként a volt kamarai elnök több százmilliót érő ékszereiről.
Itt vannak az első bírósági ítéletek, felfüggesztettet és pénzbírságot kaptak Schadl György végrehajtói
Megszülettek az első ítéletek a Völner-Schadl ügyben a Fővárosi Törvényszéken: hat végrehajtó és néhány kisebb súlyú tettel megvádolt személy már februárban elismerte a bűnösségét és lemondott a védekezés jogáról, csütörtök délután a Tóth Erzsébet vezette bírói tanács ítéletet hirdetett az ügyükben.
Schadl-ügy: lehallgatták Czine Ágnes alkotmánybíró végrehajtóként dolgozó lányát és fiát is
Czine Ágnes a letartóztatása előtt két hónappal találkozott a végrehajtói kar vezetőjével. Az alkotmánybíró lánya és fia végrehajtóként dolgozik, az ügyészség szerint bizalmas kapcsolat fűzi őket Schadl Györgyhöz.
Kés és Gyűjtő a Škodában Ferihegy előtt – így kapták el Schadlt, amikor Dubajba próbált szökni
A kocsit M. Viktor vezette, az anyósülésen Schadl György ült, hátul pedig felesége, Baranyai Helga. Schadl háromnegyed egyre rendelte újbudai házukhoz sofőrjét, M. Viktort, nem sokkal később elindultak a ferihegyi repülőtér felé. 2021. november 5-e, péntek volt, Schadl György nevét az országban szinte senki nem ismerte. A feleségével Dubajba utaztak volna.
„Ebből én értettem, hogy nincs választási lehetőségem” – így használta Schadl a végrehajtói fegyelmi ügyeket
Volt, hogy a feleségével üzente meg Schadl György, milyen döntést vár el a végrehajtók fegyelmi bíróságától, de olyan is előfordult a tanúvallomások szerint, hogy Völner Pállal meggyőzték az egyik minisztériumi főosztályvezetőt, hogy hibázott, amikor feljelentést tett egy végrehajtó ellen. A végrehajtói kar elnöke fegyelmi ügyekkel állíttatta félre az ellenségeit, és ha az érdekei úgy kívánták, meg is akasztott eljárásokat. Mindezt egy törvénymódosítással olajozta meg, amit Völner Pál segítségével vittek át az Országgyűlésen, és amely a mai napig hatályban van.
Egy alkotmánybíróval is találkozott Schadl György, mielőtt elfogták
Schadl György néhány héttel elfogása előtt találkozott Czine Ágnes alkotmánybíróval is. Hogy miről beszéltek, az egyelőre nem derült ki.
Völner-Schadl ügy
Czine Ágnes
Fiedler Bálint
Fiedler Laura
Schadl György
Schadl-Baranyai Helga
Völner Pál
Igazságügyi Minisztérium
Magyar Bírósági Végrehajtói Kar
adócsalás - költségvetési csalás
antikorrupció
átláthatóság
befolyással üzérkedés - befolyás vásárlása
bűnszervezet / bűnszövetség
klientúra
közfeladati helyzettel visszaélés
közigazgatás hallgatása
végrehajtás
vesztegetés