language

Intézmények:

Miniszterelnöki Kabinetiroda highlight_off

Személyek:

Semjén Zsolt highlight_off

Miniszterelnöki Kabinetiroda

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormányfő munkáját segítő, 2015 októberében létrehozott minisztérium, amelynek élén miniszter, a miniszterelnök kabinetfőnöke áll. 2015 óta Rogán Antal a vezetője.

Semjén Zsolt

Semjén Zsolt (Budapest, 1962. augusztus 8. –) magyar teológus, szociológus, politikus, a Kereszténydemokrata Néppárt egyik alapítója. Nős, 3 gyermeke van. 

1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő, 2003-tól a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. 2006 és 2010 között a párt országgyűlési frakciójának vezetője. 2010-ben a második Orbán-kormányban általános miniszterelnök-helyettesi és nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteri posztot kapott, kinevezését a következő kormányalakítások alkalmával is megőrizhette. 2018 óta az egyházpolitikai, egyházdiplomáciai miniszteri tisztséget is megkapta. 

A politikusról közismert, hogy egyik fő hobbija a vadászat, 2010-től a Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke. 2018-ban derült fény külföldi luxusvadászataira, amelyet elmondása szerint magánemberként, ajándékba kapott, és az ő kezdeményezésére jött létre a közpénzmilliárdokat felemésztő, 2021-es Vadászati Világkiállítás is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

178 millióval támogatja a kormány a mongol diákokkal trükköző iskolát

Zűrös üggyel terhelt egyházi iskolának ítélt meg közel 180 millió forintot ingatlanvásárlásra a kormány néhány hónappal ezelőtt, noha költségvetési csalás gyanúja és más bűncselekmények miatt is nyomozás folyik az intézmény gazdálkodásával összefüggésben. Az intézménynek egyébként a kormányhivatal is vizsgálja a működését, az államkincstár pedig visszafizetési kötelezettséget írt elő „jogosulatlan elszámolások miatt”.

Újabb milliárdokat kap Semjén Zsolt vadászati kiállítása és a kormánypropaganda is

Ismét jelentős mértékben hozzányúlt az idei költségvetéshez a kormány, hiszen a csütörtökön megjelent rendeletével összesen 55,2 milliárd forintot csoportosított át. Annak érdekében, hogy ez a pluszforrás rendelkezésre álljon
Találatok: [2]  Oldalak:   1