language

Intézmények:

Semmelweis Egyetem (SE/SOTE) highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [64]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Hamarosan a teljes felsőoktatásban kiépül a pártállami rendszer

Befejezéséhez közeledik az egyetemek kormánypárti magánosítása, azaz ezen a fronton is átveszi az uralmat a NER.

Jól kitöm néhány új egyetemi alapítványt, de többeket üres zsebbel indítana útnak a kormány

Az újonnan modellváltó egyetemeket fenntartó alapítványok között van olyan, amelyik semmilyen konkrét vagyonelemhez nem jut, de olyan is, amelyik csak üres telkeket kap. Két esetben a Corvinus Egyetemhez hasonlóan állami részvénypaketthez juttatják őket, sőt az egyik új fenntartó egy stadionos cég felét is megkapja.

Elkészültek a törvényjavaslatok 11 újabb egyetem modellváltásáról

Csak nyolc állami egyetem marad?

Pár hét múlva kevesebb állami egyetem lesz, mint nem állami, de nagyon úgy tűnik, hogy tovább fogynak az előbbiek.

Heteken belül dönt a modellváltásról a négy orvosképző egyetem, Palkoviccsal már egyeztettek

Az innovációs és technológiai miniszter állítása szerint az intézményekre bízza, hogy leválnak-e az állami költségvetésről.

A Debreceni Egyetem kancellárja a modellváltásról: Az intézményi autonómia nőni fog

Bács Zoltán szerint sok fog múlni a stratégiát és felügyeletet ellátó kuratórium összetételén. Úgy látja, hogy csak a jogviszonyban van lényeges különbség a jelenlegi működéshez képest.

Müller Cecília nem árulta el Hadházynak, hogy hivatalának konzorciuma mire költött 11,4 milliárdot

Kétmilliárd forinttal toldotta meg a kormány a felhasználható pénzkeretet az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) uniós gigaprojektjének utolsó hónapjaiban. Az október 27-én közzétett szerződésmódosítás szerint Az egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése elnevezésű hároméves programban így nem 11,4, hanem 13,4 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásból gazdálkodhat a Müller Cecília vezette hivatal és a mögött felsorakozó konzorcium.

Egészségügyi kockázatokat rejthet a koronavírus elleni kormánybeszerzéseket övező titokrezsim

Az Orbán-kormány állami intézményeitől mindeddig nem kaptunk választ arra, hogy milyen orvosi és védőeszközöket vettek a magyar orvosoknak, mentősöknek, rendőröknek. Ezért alaposan átnéztük a sikerpropagandára használt képeket. Amíg az állami szervek válaszára hiába vártunk, a hozzáférhető egyetlen információforráshoz fordultunk: azokhoz a képekhez és képsorokhoz, amelyek a megszerzett eszközökről, vagy azok csomagolásáról készültek. Ezek között pedig minden jel szerint az európai sztenderdeket súlyosan alulmúló típusok is előfordultak. Átvizsgáltuk a Kínából közbeszerzett, illetve az ottani vállalkozások baráti adományait tartalmazó, a reptéri szalagokon sorjázó kartondobozokról készült kormányzati dicsőségfotókat, ezután azonosítottuk az egyes termékek és gyártóik megnevezését, és megpróbáltuk ellenőrizni: az exportőr kóser papírokat adott-e melléjük. Nyolc olyan eszközt is találtunk, amivel is gondok lehetnek.

Gyerekbútor-gate a Pető Intézetben: Hadházy feljelentést tesz

Egye több minden igazolódik be a BME-oktatók névtelen leveléből, amit Hadházy Ákosnak írtak a Pető Intézet gyermekbútor-botránya miatt. Valóban volt titkos szakértője a 10 millió forint közpénzzel megtolt, de befuccsolt projektnek, és, bár erre is milliókat szántak, valóban nem fizették ki a fejlesztést végző műegyetemi dolgozókat. Hadházy feljelentést tesz.

A Semmelweis ÁOK hallgatói önkormányzata nem válaszol, de a hallgatók előtt a dékánra mutogat

Megy az egymásra mutogatás a Semmelweis Egyetem tanulmányi ösztöndíjait illetően. A HÖK a dékánra mutogat és a hallgatóknak ír terjedelmes levelet, de nekünk nem válaszol, a dékán viszont a kari szabályzatok alapján magyarázza el a történteket és a HÖK-re utal vissza. Mutatjuk mindkettőt.
Találatok: [64]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>