language

Lapok:

Magyar Hírlap highlight_off

Kulcsszavak:

sikerdíj highlight_off

Magyar Hírlap

A Magyar Hírlapot 1968-ban alapították a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának napilapjaként. A rendszerváltás után liberális fordulatot vett, külföldi tulajdonba került, először az angol Maxwell, majd a Marquard nevű céghez. 2003-ban a svájci tulajdonú Ringier kiadó magyarországi leányvállalata, a Ringier Kiadó Kft. tulajdonába került. 2006-ig a lap liberális, balliberális irányvonalat képviselt, mely a centrum irányába húzott. A politikai rányváltásra azután került sor, hogy 2005 szeptemberében Széles Gábor magyar üzletember vásárolta meg a lapot, mely addigra túl volt egy viszontagságos időszakon, ugyanis a Ringier Kft megvásárolta a Népszabadságot is, amely jelentős jogi akadályt képzett. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis egy vállalat nem birtokolhatott két lapot, így a Kft. megvált a Magyar Hírlaptól, ami egy rövid ideig nem jelent meg. Az ideológiai és politikai változások 2006-ban következtek be, a Magyar Hírlap egy konzervatív, jobboldali, antiglobalitsa, polgári kötődésű napilappá vált. Online felülete a magyarhirlap.hu. A lap kiadója jelenleg a Magyar Hírlap Kiadói Kft., melynek tulajdonosa az SGH Kft.-n keresztül  Széles Gábor és családja.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>

Lemondásra szólítja fel a Jobbik a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségét

Lemondásra szólítja fel Deutsch Tamást, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnökét, Gömöri Zsoltot, a szervezet elnökét, valamint a MPB elnökségét amiatt, hogy kiderült: Deutsch Tamás javaslatára a testület 2012-ben 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást juttatott Gömöri Zsoltnak hitele végtörlesztésére - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

New Yorkban is panama készülhetett

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz hűtlen kezelés gyanúja miatt annak a szerződésnek az ügyében, amelyet Faller Jenő volt szakállamtitkár mellett a moszkvai kereskedelmi kirendeltség áron aluli értékesítése kapcsán gyanúba keveredett Fekszi Márta korábbi államtitkár is aláírt 2009 decemberében.

Szabadon védekezhet Kulcsár

Nyolc év után jogerősen megszüntetett minden kényszerintézdekést Kulcsár Attila ellen a Fővárosi Bíróság. A kilencedrendű vádlott nem tett vallomást a tegnapi tárgyaláson.

Kulcsár-Rejtő- telefonfejtörő

A Fővárosi Bíróságon most zajló K&H-brókerper megismételt tárgyalásán az egyik legizgalmasabb kérdés, miként ítéli meg a bíróság az új büntetőeljárásban a harmadrendű vádlott Rejtő E. Tibornak, a bank egykori vezérigazgatójának szerepét.

Papcsák újabb bűnlajstromot tárt napvilágra

Központilag szervezett alkalmazás, indokolatlanul magas díjazás, teljesítési dokumentáció hiánya, ugyanazon munka többszöri állami megrendelése és kifizetése, magáncégek igénybevétele, aranyárú „továbbképzések” előkelő szállodákban, luxustréningeken – így minősítette Papcsák Ferenc elszámoltatásért felelős kormánybiztos az előző kormányok külsős szerződéseit.
Találatok: [14]  Oldalak:   1 2   >  >>