language

Kulcsszavak:

ítélet/döntés highlight_off

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Hiába ért véget, tovább égeti a közpénzeket az Orbán-Simicska háború

Brutálisan drágán épített volna autópályát az Alföldön Simicska Lajos, de elvették tőle a projektet. Most a kormány új kedvence másfélszer annyiért épít gyorsforgalmi utat.

Jogerősen is megnyerte az oszlopháborút a Mahir Cityposter a főváros ellen

A Fővárosi Ítélőtábla szerdán helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék 2018. áprilisi ítéletét és jogerősen kimondta, hogy hiába tett a fővárosi önkormányzat felmondó nyilatkozatot, nem szűnt meg a szerződés a főváros és a korábban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft. között. Az ítéletről kérdésünkre a céget képviselő Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda tájékoztatta a 24.hu-t.

Döntött a Fővárosi Törvényszék: Simicska az oszlopháború győztese

A felmondási okok nem megalapozottak, ezért érvényben van a fővárosi önkormányzat és a Mahir Cityposter közötti szerződés, azaz a Simicska Lajoshoz tartozó cég továbbra is működtetheti reklámoszlopait Budapest utcáin - döntött a Fővárosi Törvényszék.

Hazudott és hamisított: elítélték a Simicska-Index egyik újságíróját

Elítélte a bíróság Simicska Indexének újságíróját, Nyilas Gergelyt, mert okiratot hamisított, és megpróbálta félrevezetni a hatóságot. Az ítélet jogerős, megrovásban részesítették, és a perköltség megfizetésére kötelezték.

Tényleg eltűntek az iratok, két minisztérium is törvényt sért

Hatalmas a pörgés az Emberi Erőforrások Minisztériumában (EMMI): állítólag az alkalmazottak túlórában foglalkoznak a tao-iratokkal, amiket a szaktárcának a törvény szerint már napokkal ezelőtt ki kellett volna adnia. A Transparency International Magyarország (TI) még 2016-ban indított pert annak érdekében, hogy kiderüljön: mely cégek utalják az államkassza helyett társasági adójukat sportszervezeteknek és kiknél landol ez a pénz*. Az EMMI és a Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) elleni pert jogerősen megnyerték, és január 4-én a Kúria írásbeli ítélete is megérkezett, de a szaktárcák ennek ellenére nem adták ki az adatokat a tizenöt napos határidőn belül.

Nyert a Közgép az állam ellen a nagy perükben

A Kúria is a Közgépnek adott igazat a Közbeszerzési Hatóság ellen lefolytatott perben, ezzel végképp eldőlt, hogy Simicska Lajos cégét jogtalanul zárták ki három évre a közbeszerzésekből.

Simicska megnyerte az oszlopháborút a főváros ellen

Másodfokon is Simicska Lajos cégének adott igazat a bíróság oszlopügyben. A Fővárosi Önkormányzat eszerint jogtalanul bontotta fel 2015-ben a hirdetőoszlopokról szóló szerződését a Mahirral – mondta az Indexnek Puskár Anett, a Mahir tanácsadója.

Simicska megnyerte az oszlopháborút első fokon

Simicska Lajos cégének adott igazat a bíróság első fokon. A Fővárosi Önkormányzat eszerint jogtalanul bontotta fel tavaly a hirdetőoszlopokról szóló szerződését a Mahirral - mondta az Indexnek Puskár Anett, a Mahir tanácsadója.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>