language

Kulcsszavak:

nyomásgyakorlás highlight_off

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [111]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Az illegális pártfinanszírozás rendszere – ahogy a résztvevők látják, 2. rész: „Micsoda szolgáltatás!”

Megvette-e saját ellenzékét a Fidesz? Hogyan születnek hatalmas magánvagyonok a pártkasszák illegális feltöltéséből? Piaci és politikai szereplők fű alatti együttműködése a közpénzek eltérítésében: így fizeti meg a társadalom a demokrácia működését. A pártfinanszírozás szürkezónáját bemutató cikksorozatunk második része.

Feltárul Simicska bukásának titkos története

Egy átlagemberek által ritkán használt műszaki eszközt szerzett be Simicska Lajos az Orbán Viktorral folytatott háborúskodása utolsó hónapjaiban. Épp az üzleti birodalmának különböző cégeit irányító vezetőkkel tartott egy megbeszélést budai irodájában, amikor belépett egyik munkatársa, és átadott neki egy sárga készüléket. Simicska kézbe vette, és berakta a táskájába, miközben elmagyarázta a többieknek, hogy ez egy olyan mérőberendezés, amely jelzi, ha a környezetében túl nagy a káros sugárzás.

A Simicska–Orbán-kiegyezés titkai - A szabad elvonulás ára

Az elmúlt három évben akadt pillanat, amikor Simicska Lajos hajlandó lett volna kiegyezni Orbán Viktorral, de a felesége az utolsó percig tartotta benne a lelket. Április 8. után azonban a miniszterelnök már nem akart alkudozni. A fegyverletételt végül Nyerges Zsolt szíves közreműködésével hozták tető alá.

Döntött a Fővárosi Törvényszék: Simicska az oszlopháború győztese

A felmondási okok nem megalapozottak, ezért érvényben van a fővárosi önkormányzat és a Mahir Cityposter közötti szerződés, azaz a Simicska Lajoshoz tartozó cég továbbra is működtetheti reklámoszlopait Budapest utcáin - döntött a Fővárosi Törvényszék.

A Simicska-média tündöklése és bukása

A Magyar Nemzet és a Heti Válasz eladásával vagy megszüntetésével és a Lánchíd rádió bezárásával (az októberben lejáró frekvenciaengedélyt nem hosszabbítják meg, ha minden igaz), úgy tűnik, Simicska Lajos egy időre biztosan kiszáll a magyar médiapiacról, ami pedig elég régóta elképzelhetetlen volt a jelenléte nélkül.

A semmiből jött a csodafegyver a Jobbik ellen

A Transparency International évekig kérte az Állami Számvevőszéktől, hogy a pártok önbevallásos kampányköltéseit vesse össze a "valósággal", ne csak a számlákat ellenőrizze. A szervezet eddig folyamatosan azt kommunikálta, hogy meg van kötve a keze, nem tehet ilyet. Aztán négy hónappal a választások előtt hirtelen megtáltosodtak, valószínűleg nem függetlenül a Fidesz–Jobbik-háborútól. Vona Gábor pártjának nincs jogorvoslati lehetősége, és azt sem tudják, az ÁSZ miből számolta ki a 330 milliós büntetést, de mindenképpen fizetni fognak, különben még nagyobb bajba kerülnek. Korábban egy párt sem kapott ilyen büntetést, pedig 2014-ben a Fidesz 2 milliárd forinttal túlléphette a kampányköltés törvényi kereteit.

Egy megszállt hatóság, ami nélkül nem épülhetett volna ki az Orbán-rendszer

Orbán Viktor környezete az elmúlt másfél évben felvásárolta a médiapiac legfontosabb állásait. Ezt nem tehette volna meg a Médiahatóság hathatós segítsége nélkül. 2010 után a Médiahatóság mindent elkövetett a Simicska-média felépítéséért, hogy a nagy összeveszés után ugyanazzal az erővel lásson neki a lebontásnak. A piaci fúziók feltételeinek megszabásával a hatóság és a Fidesz úgy alakította át az erőviszonyokat, ahogy neki volt kedves. Többek közt ezért szűnt meg a Népszabadság is. Hét év után mindenki számára világosan látszik a Fidesz-kormány által kialakított hatóság egyetlen valódi értelme: mindenkor érvényesíteni a párt hatalmi érdekeit a médiában.
Találatok: [111]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>