language

Intézmények:

Publimont Kft. highlight_off

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [78]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Egyre nagyobb értéke lesz Budapesten a köztéri reklámfelületeknek, de a főváros helyett inkább

Nem hajtanak egyetlen fillér bevételt sem Budapestnek a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő felszíni megállók utasváróinak reklámfelületei, és a hirdetőoszlopok is csak 65,6 milliót hoztak 2021-ben – válaszolta a városvezetés a Népszava közérdekű adatigénylésére. Mindez azt jelenti: a régen kötött szerződések alapján Budapest továbbra is keveset profitál a mind nagyobb reklámpiacból. Jól jár viszont Mészáros Lőrinc cégbirodalma és JCDecaux Hungary Zrt. A föld alatt lévő, már a BKV-hoz tartozó állomások – és a tömegközlekedési eszközök – hirdetési felületei viszont évi 580-614 millió bevételt hoznak. Árnyalja az összeg nagyságát az: a JCDecaux Hungary Zrt. egyszer már évi 1,7 milliárd forint is ajánlott, igaz, utóbb gyorsan vissza is vonta ezt.

Százmillióktól esik el évente a BKV, mégsem fut neki egy újabb reklámtendernek

Az állandósult csődközeli helyzet sem elég ösztönző erő a BKV-nak ahhoz, hogy ismét nekifusson egy újabb reklámtendernek. Holott 2021-ben azzal vonták vissza a felhívást, hogy "az eljárás valószínűsíthetően ismételten kiírásra kerül." Ám hiába pörögnek a hónapok, a főváros közlekedési cége nem bírja rászánni magát az újabb pályázatra. Sőt a közeljövőben sem készül erre. A Népszava kérdésére most is csak annyit válaszoltak: „egyelőre nem született döntés az új eljárás indításáról”.

A főváros nem kér a milliárdokból, Mészáros Lőrincék maradhatnak a budapesti reklámpiac urai

Több pert is elvesztett a Fővárosi Önkormányzat, mert vonakodik átengedni közterületeit hirdetési célokra. Miközben a városvezetés látképi és üzemeltetési szempontokra hivatkozik, magatartásával kormányközeli érdekeltségeknek hajtja a legnagyobb hasznot.

Gigantmánia – Bekebelezi a Fidesz a plakátpiacot: az állam hirdet, a NER-háló kasszíroz

Egymást érik a köztereken a Fidesz kormányzati-politikai hirdetései, és nem csak a kampányban: ez is az elmúlt három Orbán-ciklus tanulsága. Az állandósult ellenzék- és Brüsszel-ellenes háborúban az állam szervezetei és vállalatai váltak a legnagyobb hirdetővé. Ez korábban nem volt így, az első Orbán-kormány húsz évvel ezelőtti leváltásakor még csak a harmadik helyig küzdötték föl magukat a központi költségvetés szervei. A szocialista–liberális kormányoknak módjukban sem állt piacot torzítani, nyakukon a Fidesz hideg leheletével.

Mészároséké az ország, maguknak építik - HVG Top 500 lista a nyereségrekorderekről

Magyarország jobban teljesít, a kormányfő legalábbis évről évre nagyobb sikereket ér el a nemzeti burzsoázia megteremtésében. Már persze ha azokat tekintjük nemzetinek, akik ilyen-olyan okokból bejáratosak a hozzá. A 2019-ben a legnagyobb nyereséget elért 500 magyarországi cég között már több mint negyven olyat találunk, amelynek tulajdonosa a NER valamelyik emblematikus figurája.

Kormányközeli cégeknél landol a magyar reklámpénzek harmada

A Facebook és a Google a NER nyomába sem ér a reklámpiacon, amelynek olyan szegmense is van, ahol a Fidesz-közeli szereplők részesedése az 50 százalékot is meghaladja.

A legendás Simicska-rezidencián ült össze Mészáros Lőrinc és Vida Ildikó

A ház, ahonnan Simicska Lajos évekig irányította a Fidesz gazdasági hátországát, három hónapja Mészáros Lőrincé, így már ő egyeztet az ingatlanban Simicska egykori embereivel.

Egy éve még Orbán lopott, ma már Soros szervezkedik Simicska egykori plakátjain

Három hónap alatt több állami hirdetéshez jutott Simicska Lajos korábbi plakátcége, mint a G-nap óta összesen. A csodához csak Mészáros Lőrinc érkezése kellett.

Mostantól Mészáros Lőrinc plakátjairól mosolyoghat ránk Soros György

Simicska Lajos plakátjai is a felcsúti milliárdoshoz kerültek, így ismét költözhetnek az állami hirdetések. Lezárulóban a nagy átadás-átvétel.

6 Simicska-cég landolt Mészáros közelében egyetlen nap alatt

Így már 8 céget birtokol Mészáros Lőrinc embere.
Találatok: [78]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>