language

Személyek:

Simicska Lajos highlight_off

Simicska Lajos

Simicska Lajos (Székesfehérvár, 1960. január 28.) magyar üzletember, korábbi Fidesz pártpénztárnok, a Hír TV volt elnöke. A sajtó gimnáziumi társa,  Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségeseként és a Fidesz-kormányok kedvezményezettjeként tartotta számon. Fia Simicska Ádám Lajos vállalkozó. 

Simicska a később a Fidesz magjául szolgáló Bibó-kollégiumi csapat tagja, 1993-tól a Fidesz gazdasági igazgatója. Kinevezésekor került nyilvánosságra a székházügy, ami a Fidesz 1994-es választási vereségéhez vezetett. 1994 tavaszán a kampányban fontos szerepet játszó, közterületi reklámokkal foglalkozó Mahirt a Fidesz-közeli tulajdonban lévő B-Reklám Kft. által privatizálták, amely cégnek júliusban Simicska igazgatósági tagja, később tulajdonosa és vezérigazgatója lett. 

A Fidesz 1998-as választási nyeresége után az APEH elnökének nevezték ki, az ezt követő hétvégén az APEH informatikai rendszeréből illetéktelen személyek több Fidesz-közeli cég adatait törölték vagy módosították. Szintén 1998-ban történt a Kaya Ibrahim-Josip Tot-ügy, amiben Simicska érintettsége nem bizonyított. Simicska 1999 közepei lemondásakor az APEH szakmailag sikeresen működött: felállt az adórendőrség, az APEH felügyelete alá került a tb-behajtás, és az adóbevételek meghaladták az előző év számait. Lemondását követően vállalkozóként a Fidesz-kormányzat idején nagyértékű közbeszerzéseket nyert cégei (pl. Közgép) által. 

2015 eleje után azonban nyilvános, Orbán Viktor miniszterelnökre tett vulgáris kijelentése óta a média rendszeresen arról tudósított, hogy cégeit megpróbálják ellehetetleníteni. A 2018-as választások előtt a Jobbik támogatójaként tűnt fel, majd 2018 után kiszállt a politikából, hárskúti birtokára vonulva vissza. Cégei a NER jelenlegi oligarcháihoz, döntően Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz vándoroltak.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [824]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>

Gattyán György már gazdagabb Mészáros Lőrincnél

Tavaly a miniszterelnök veje, Tiborcz István tört be a száz leggazdagabb közé, és mindjárt a lista első harmadába, az idén Vida József, a TV2 tulajdonosa. Csányi Sándor 50 milliárd forintot bukva is a leggazdagabb magyar.

Itt a Mészáros-korszak öt évének mérlege: ma négy Simicskát tart el az ország

Noha idén a világjárvány miatt szeptemberre halasztották a május végi mérlegleadási határidőt, azért a közpénzfelhasználásra optimalizált nagy építőipari cégek zöme már vallott a tavalyi eredményeiről. Ezzel az is dokumentálhatóvá vált, hogy mire jutottak a Simicska Lajos kiesése utáni első öt évben az őt pótolni hivatott „nemzeti nagytőkések”, azaz Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, illetve azok a mogulok, akiket Tiborcz Istvánhoz szokás kapcsolni. Dokumentáltuk is.

Megvan, mivel kereshet még több pénzt Mészáros Lőrinc

Igazi aranybányát túrt ki magának Mészáros Lőrinc: kínai üzlettől ritkaföldfémeken keresztül uniós forrásokig sok milliárd forintot termelhet az Envirotis Holding, élén most már egy egykori közgépessel.

Mészárosék állami megrendelései minden rekordot megdöntöttek a járvány alatt

Szerdára virradóra tette közzé a CRCB (Corruption Research Center Budapest) legfrissebb jelentését, amelyben 2005 januárjától 2020 április végéig elemezték az összes állami közbeszerzést, majdnem 248 ezer kiírást. A mostani elemzés elsősorban két szempontra koncentrál: hányan indultak egy-egy közbeszerzési pályázaton, és mennyit nyert közülük olyan cég, amelynek tulajdonosa nyilvánvalóan Orbán Viktor baráti köréhez tartozik.

Több mint 12 milliárd forinttal tolja meg a fideszes médiát a Szerencsejáték Zrt.

A következő öt évben is milliárdokat fizet a korábban Simicska Lajos és Mészáros Lőrinc kezén is megfordult Hung-Isternek a Szerencsejáték Zrt.

Mészárosék apránként az egykori Simicska-cégek emlékét is kiradírozzák

Miután Simicska Lajos a legutóbbi országgyűlési választások eredményét látva végül feltette a kezét, és végleg visszavonulót fújt, búcsút intett valaha virágzó cégbirodalmának is. Orbán Viktor egykori leghatalmasabb szövetségesének vállalatai közvetítő emberek révén a miniszterelnök jelenlegi leghatalmasabb szövetségeséhez, Mészáros Lőrinchez kerültek, aki csakhamar el is kezdte beolvasztani az új szerzeményeket. Utoljára tavaly ősszel írtunk Orbán barátból lett ellensége cégeinek bedolgozásáról, most pedig megnéztük, mi történt azóta a maradékkal. Nincs meglepetés: a folyamat folytatódott, így Mészárosék lassacskán a Simicska-birodalomnak még az emlékét is kiradírozzák.

A balatonfüredi kikötőt is megvette Mészáros és Tiborcz cége

Mészáros Lőrinc és Tiborcz István közös ingatlankezelő cége, az Appeninn Nyrt. lett a Balatonfüredi Nemzetközi Vitorlásközpont új tulajdonosa, ugyanis a cég megvásárolta a kikötőt üzemeltető Solum-Invest Ingatlanfejlesztő Kft.-t – jelentette be a Budapesti Értéktőzsde honlapján az Appeninn. A kikötőt üzemeltető vállalatot a cég Balázs Attilával, a Bayer Construct Zrt. részvényesével karöltve vásárolta meg, Balázs 24 százalékot kapott a Solum-Investből. A kikötős cég amúgy korábban Simicska Lajoshoz tartozott, 2013 és 2018 között a Közgép és Fonyó Károly tulajdonában volt.

Megmutatjuk, ki áll most a TV2 mögött, de hamarosan elrejtőzhet a tulajdonos

Úgy tűnik, lezárult a TV2 valójában már 2016-ban megindított eladása. Az új tulajdonos első intézkedése az volt, hogy lehetővé tegye a végső haszonélvezők elrejtőzését.

Simicska Lajos pénzgyára adja a referenciát Mészároséknak

A székesfehérvári félkész gyalogos felüljárót három éve nem sikerül befejezni. Talán majd most, miután még jobban elszállt a költsége.
Találatok: [824]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12   >  >>