language

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Személyek:

Simonka György highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Simonka György

Simonka György (Medgyesegyháza, 1974. március 11. –) fideszes országgyűlési képviselő 2010 óta, 2006-2014 között Pusztaottlaka polgármestere. 1993-ban villamossági szerelő és minősített hegesztő szakmát szerzett. 2002-ben fejezte be középfokú kereskedelmi és mezőgazdasági tanulmányait. Külföldi tapasztalatszerző és tanulmányi útjai után üzletember lett. 2010-ben országgyűlési képviselő lett az addig baloldali mezőkovácsházi választókerületben Karsai József utódjaként, majd a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása elnöke lett. 2014-ben az orosházi és mezőkovácsházi választókerületek egyesítése után a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője lett az Országgyűlésben, ahová 2018 áprilisában újraválasztották.

2018-ban az Országgyűlés az ügyészség indítványára felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát – a Békés megyei politikust összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a vádhatóság. Simonka tagadta a vádakat, az ügyben pedig azóta sem született döntés. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban továbbra is tagja maradt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [88]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Másodjára is teljesen elölről kell kezdeni a Simonka-pert, jön a harmadik felvonás

Februárban ismét teljesen elölről kell kezdeni Simonka György volt fideszes országgyűlési képviselő büntetőperét a Fővárosi Törvényszéken. A négy éve kezdődött per már másodjára indul újra a nulláról. Sokat látott ügyvédek sem tapasztaltak még ilyet.

Közbeszerzést ennél jobban megbundázni nem lehet

Bűnösnek mondta ki a Gyulai Járásbíróság versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban vétsége miatt K. Tamást, a Projektfelügyeleti Kft. egykori operatív igazgatóját és K. Árpád büntetett előéletű vállalkozót. Részben maguk szervezték, részben rálátásuk volt arra, hogy két dél-békési önkormányzat meghívásos pályázatait minden elemében előre lezsírozták.

Hol van a fideszes képviselő, miközben 411 milliót akar visszafizettetni a kistérséggel a Miniszterelnökség?

Ennyit követel vissza a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulástól a tárca egy szerintük meg nem valósult EU-s projekt miatt. A nehéz helyzetbe került polgármesterek a múlt pénteken ültek össze, de Erdős Norbert, a térség képviselője nem volt ott a megbeszélésen.

Meghaladja a 15 milliárd forintos kárértéket a pünkösdi egyházhoz kötődő költségvetési csalás

A Magyar Pünkösdi Egyház intézményei ellen folyó eljárás szintet lépett azzal, hogy a bűnszervezetben, különösen nagyértékre elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás bűntettében folyó nyomozás a károkozás mértékét az eddigi 8 milliárd forintról 15 milliárd fölé helyezte.

A gyanúsítások árnyékában. Milyen jövő vár a pünkösdi egyházra?

Ötszáz napja van előzetes letartóztatásban a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) legnagyobb intézményének két volt vezetője üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás gyanúja miatt. A kárérték 8 milliárd forint. A kisegyház új elnöke szerint az ügyvezetők mindenkit megtévesztettek. A kormányzat felső köreiben évekkel ezelőtt tudták, hogy baj van.

„Kezdem utólag azt hinni, hogy csicska vagy stróman voltam” – folytatódott az orosházi Pilot-per

Előre lezsírozott közbeszerzések vádjával áll a Gyulai Járásbíróság előtt két vádlott. Csütörtökön tanúk sorát hallgatta meg a bíróság, akik összességében a kollektív amnézia tünetegyüttesét mutatták be.

Simonka szafariparkjába szóló belépőt kaptak a békéscsabai tankerület tanárai

A belépők Pusztaottlaka önkormányzatának ajándékai. Ott alpolgármester a bíróság előtt álló volt fideszes képviselő.

NAV-végrehajtás Dél-Békésben: hogy fizet vissza 500 milliót a Miniszterelnökségnek a kistérségi társulás?

Az adóhatóság munkatársai június elején összeírták a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás vagyonelemeit. Szabálytalanságok miatt a Miniszterelnökség 500 millió forint visszafizetésére kötelezte a társulást, ami viszont bírósághoz fordult.

Belül semmi, kívül semmi. Nem működő kerékpárostúra-központ Simonka György falujában

Valaki kitalálta, hogy az egyik legelmaradottabb kistérségnek, a mezőkovácsházinak a biciklis turizmus a nagy esélye. Kilenc települést vontak be a projektbe, amelyből mára többen kiléptek. A 300 fős zsákfaluban, Pusztaottlakán találtuk meg a túraközpontot. Zárt ajtókkal, használaton kívül.

"Miért lett vádlott, egyáltalán, mit keres itt?"

Vajmi keveset tettek a vádlottak és a tanúk, hogy segítsék a tisztánlátást a dél-békési Pilot-program perének keddi tárgyalási napján a Gyulai Járásbíróságon, holott bőven történtek visszaélések ennek a vidék felzárkóztatását célzó programnak a során.
Találatok: [88]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>