language

Intézmények:

Polgári Újpestért Alapítvány highlight_off

Személyek:

Simonka György highlight_off

Simonka György

Simonka György (Medgyesegyháza, 1974. március 11. –) fideszes országgyűlési képviselő 2010 óta, 2006-2014 között Pusztaottlaka polgármestere. 1993-ban villamossági szerelő és minősített hegesztő szakmát szerzett. 2002-ben fejezte be középfokú kereskedelmi és mezőgazdasági tanulmányait. Külföldi tapasztalatszerző és tanulmányi útjai után üzletember lett. 2010-ben országgyűlési képviselő lett az addig baloldali mezőkovácsházi választókerületben Karsai József utódjaként, majd a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása elnöke lett. 2014-ben az orosházi és mezőkovácsházi választókerületek egyesítése után a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője lett az Országgyűlésben, ahová 2018 áprilisában újraválasztották.

2018-ban az Országgyűlés az ügyészség indítványára felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát – a Békés megyei politikust összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a vádhatóság. Simonka tagadta a vádakat, az ügyben pedig azóta sem született döntés. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban továbbra is tagja maradt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Választási Fidesz-alap: megvan, hová tűntek az állami civilpénzek

Eddig csupán arról szóltak a hírek, hogy a Norvég Civil Alap helyére állított magyar állami pénzeszsákból, az úgynevezett Városi Civil Alapból fideszes vezetésű alapítványoknak, egyesületeknek is csurrant, cseppent. A Válasz Online most mélyfúrást végzett, átvilágítottunk több száz nyertes szervezetet, s arra jutottunk: az új finanszírozási mechanizmust egyszerűbb lett volna egyenesen Választókerületi Pártalapnak nevezni. Szinte mindenütt Fidesz-segédszervezetek nyerték a nagy pénzt – például buszra, ingatlanra, kommunikációra: azaz a választási kampányban is remekül hasznosítható dolgokra. Emlékszünk: a norvégokkal az volt a baj, hogy politikai-ideológiai alapon szelektáltak. Most ugyanez történt fordítva, csak durvábban, „meghosszabbítva Bicskéig”. Ha ez így nem hivatali hatalommal való visszaélés, akkor semmi sem az.
Találatok: [1]  Oldalak:   1