language

Kulcsszavak:

Intézmények:

Székesfehérvár Város Önkormányzata highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Alba Aréna: sokallták rá a 25 milliárdot, most 35 milliárd forintból épülhet meg

Három éve még „csak” nettó 25 milliárd forint lett volna a székesfehérvári multicsarnok ára, de a kormány akkor úgy döntött, nem építik meg, mert túl drága. Most 10 milliárddal többe kerül, mégis belevágnak a projektbe. A költségeket az állam állja, a kivitelező pedig az Orbán Viktor jó barátjának számító Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Építő Zrt.

Székesfehérvár polgármestere meglátta, mivé lettek a közbeszerzések

A napokban a kormány két, a Modern Városok Program keretében beígért székesfehérvári beruházást is elmeszelt. Az egyik – amit az RTL Klub Híradója tett közzé – a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház új épületének felépítése, amelyet a Mészáros Lőrinc gyerekeinek érdekeltségébe tartozó Fejér B. Á. L. Zrt., valamint az Épkar Zrt. építhetett volna meg 18 milliárd forintért.

Harmadával drágábban vállalta Garancsi a fehérvári sportcsarnok építését

A munkát a becsültnél 30 százalékkal drágábban vállalta el.

Az Orbánt reptető milliárdos cége építheti a fehérvári sportcsarnokot

Több mint 25 milliárd forintból épülhet multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok Székesfehérváron. Az önkormányzat képviselőtestülete szeptember 14-én, zárt ülésen tárgyalta és egyhangú döntéssel fogadta el azt a javaslatot, amely a székesfehérvári multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok kivitelezése, illetve közutak tervezése és kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítását célozta.

25 milliárdért Garancsiék építhetik fel az ősidők óta csúszó új fehérvári sportcsarnokot

Az Alba Arénát már 2009-ben beígérték, akkor azt mondták, 2013-ra elkészül. Nem készült, és az első becsléshez képest most több mint 10 milliárd forintot drágult.

Bajban lehet Orbán egyik kedvenc csapata: senki sem akarja üzemeltetni az új székesfehérvári stadiont

Több stadion is épül jelenleg Magyarországon, néhány helyen hamarosan át is adják majd az arénákat, csak az a gond, hogy senki sem akarja azokat üzemeltetni.

Jó-e Székesfehérvárnak egy 6400 fős rendezvénycsarnok? Nem kérdés.

A kormány eddig 7 milliárd forint költségvetési forrást rendelt az Alba Aréna-projekt megvalósítására, a teljes, most 13 milliárdosra saccolt költség többi részét a város állja. Csakhogy Fehérvár (is) úgy vág bele a csarnoképítésbe, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatban nem készültek gazdaságossági számítások.

Kettős mérce a VIP-páholyban: nem engedik az ellenzékieket Orbán közelébe

Legalábbis ezt állítja egy székesfehérvári képviselő, aki szerint pártállás alapján szelektálja a városvezetés, hogy a Videoton meccsein a VIP-részlegbe kik kapnak belépőt.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>