language

Intézmények:

Syntonite Med Zrt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>

Már nem tudni, kik a vakcinaüzletben milliárdokat kaszáló cég tulajdonosai

A Danubia Pharma beolvadt addigi tulajdonosába, a Syntonite MED Zrt.-be, amelynek tulajdonosai magántőkealapok mögé húzódtak.

Lehull a lepel a vakcinabizniszről

Magyarország mindenkinél korábban igyekezett keleti vakcinákat, a kínai Sinopharm esetében beiktattak egy közvetítőcéget, a Danubia Pharma Kft., melynek egyedüli tulajdonosa a Syntonite Med Zrt. volt. Egy tavaly októberi közgyűlésen úgy döntött a tulajdonos, a Syntonite Med, hogy a Danubia Pharma beolvadás útján egyesül a Syntonite Meddel. Ennek dátuma 2021. december 13-a volt. Sokmilliárdos profit öt dolgozóval. Az április 22-én leadott beszámoló szerint a Danubia Pharma árbevétele az előző évi 3,4 milliárdról 54,8 milliárd forintra emelkedett, vagyis ez nem kevesebb mint 1511 (!) százalékos bevételgyarapodás egy év leforgása alatt. Áruk beszerzési értéke 44,6 milliárdot. Az azonban még a kiegészítő mellékletből sem derül ki, hogy ebből a 44,6 milliárd forintból mekkora hányadot tesz ki a vakcinák beszerzési ára. Így végeredményben a kínai vakcinabiznisznek is köszönhetően 4,4 milliárd forint tiszta profittal zárta az évet a Danubia Pharma. Az összeget azonban nem fizették ki osztalékként, bent hagyták a társaságban, melynek köszönhetően a saját tőkéje 1,2 milliárdról 5,7 milliárdra nőtt. A vagyonok és az eszközök a jogutód Syntonite Med tulajdonába, könyveibe kerültek be. A Syntonite Med mérlegében pedig megjelentek a Danubia Pharma eszközei. Így 8,6 milliárd forint bankbetétben, 1,1 milliárd forint értékben forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, 5,7 milliárd forint az eredménytartalékban, valamint majdnem 700 millió forint tartozás.Úgy döntöttek ugyanis, hogy 5 milliárd forintot kivesznek a cégből osztalék formájában. És, hogy kik a végső tulajdonosok? a Fidenza Magántőkealap és a Grado Magántőkealap Mindkét magántőkealapot a Capstone Befektetési Alapkezelő Zrt. képviseli, melynek tulajdonosa Földvári Gábor és fia.

Nincs megállás: újabb iparágakat kebeleznek be a NER-elit titkos magántőkealapjai

Ez a cikk nem született volna meg, ha előző magántőkealapos írásunk óta nem uralt volna el szinte minden magyar stratégiai ágazatot az a gyakorlat, hogy efféle titkos pénzeszsákokból finanszírozzák a NER nagybevásárlásait. Tudjuk, látjuk tehát, hogy „hol a lé”, csak azt nem, honnan van és pontosan kié. Ami biztos: mostanra 78 bejegyzett magántőkealap lett, és ebből 55-öt Mészáros Lőrinc-, Tiborcz István-, Matolcsy György- vagy Rogán Antal-közeli cégek kezelnek.

A rendőrség nem hajlandó nyomozni Sinopharm-ügyben – de van ennél nagyobb baj is

A Nemzeti Nyomozó Iroda minden feljelentést elutasított, amely a kínai vakcinákat hazánkba juttató Danubia Pharma Kft. tulajdonosi szerkezetének tisztázására, tehát Magyarország Alaptörvényének betartására és betartatására irányult – értesült a Válasz Online. Ám van ennél nagyobb baj is: a WHO a benyújtott bizonyítékok alapján „nagyon kevéssé biztos” abban, hogy a Sinopharm-oltóanyag megvédi a 60 éven felülieket és/vagy a krónikus betegeket a koronavírus hatásaitól.

Cikkünk nyomán: rendőrség előtt a gyanús Sinopharm-szerződés

Folytatódik a Sinopharm-saga. A rendszeres feljelentőként és volt Fidesz-tagként ismert Tényi István – hűtlen kezelés bűntett gyanújával – bejelentést tett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál a Válasz Online minapi cikke nyomán. Tényi úgy látja: mivel a kínai vakcinákat hazánkba juttató Danubia Pharma Kft. tulajdonosi szerkezete átláthatatlan, Magyarország Alaptörvénye értelmében a központi költségvetésből nem lehetett volna kifizetést teljesíteni a cég számára.

Müller Cecíliának tudnia kell, hogy ki áll az 55 milliárdos kínai vakcinaüzletre kiszemelt cég mögött

Március elején Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilvánosságra hozta a kínai gyártású Sinopharm vakcina beszerzésére kötött szerződést, amelyet Müller Cecília országos tiszti főorvos írt alá.

Sinopharm-beszerzés: leleplezzük a Covid-üzlet strómanját

Tombol a Covid-biznisz: már 105 milliárd forint közpénzt kasszírozott a kormánykörökig érő cégcsoport

Egyértelmű kapcsolatot találtunk a kínai vakcinákat Magyarországra bejuttató titokzatos cég és a Válasz Online által már korábban „körberajzolt”, Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójához és Szijjártó Péter volt helyetteséhez közel álló lélegeztetőgép-kereskedők között. Ez az érdekcsoport az oltások és életmentő eszközök mellett egy gigantikus orvosi pakkot is eladott az államnak – így összesen már 105 milliárd forintos Covid-bevételnél tart. A külügyi tárca és a népegészségügyi központ eddig nyilvánosságra került szerződéslistáján 35 partner neve mellett összesen 468 milliárd forintnyi koronavírus-kiadás szerepel – a fenti lobbikör tehát egyedül elvitte az összes forrás majdnem negyedét.

Tombol a Covid-biznisz: már 105 milliárd forint közpénzt kasszírozott a kormánykörökig érő cégcsoport

Közpénzmilliárdokat kaszálhatnak a kínai vakcinaimport NER-barát vámszedői

Jól ismert üzleti kalandor köre gazdagodhat azon, hogy Magyarország igencsak drágán vásárol kínai vakcinát. Újra feltűnt a lélegeztetőgép-botrány főszereplője is.
Találatok: [12]  Oldalak:   1 2   >  >>