language

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Személyek:

Süli János highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Süli János

1956-ban született Békéscsabán. 2014-2017 között Paks város polgármestere. 2017-től a Paksi Atomerőmű felújításáért felelős tárca nélküli miniszter, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója. A KDNP országgyűlési képviselője. A Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Süli János már Paks III.-at tervezné

Süli János nem tartja kérdésnek Paks II.-t, sőt újabb blokkok tervezését véli szükségesnek, mivel az elöregedő erőművek leállása miatt 2030-ra mintegy 5000 megawatt teljesítményhiány várható a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító szerint. Az atomerőmű két új blokkjának megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konferenciáján csütörtökön hívta fel erre a figyelmet. A tervek a felvonulási épületek januári kivitelezéséről szólnak. A szükséges engedélyek kiadása után pedig 2020-ban indulhat a két új atomerőművi blokk építése, amelyek közül az elsőt 2026-ban, a másikat 2027-ben szeretnék átadni – írja az MTI.
Találatok: [1]  Oldalak:   1