language

Személyek:

Szabadics Zoltán highlight_off

Szabadics Zoltán

Szabadics Zoltán: Magyar mérnöki végzettséggel rendelkező vállalkozó, Szabadics József fia, a Szabadics Zrt. elnöke. A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek. A cég tevékenységi köréből adódóan elsősorban önkormányzati, állami, vagy magánberuházás keretében vesz részt szennyvízcsatorna-, csapadékcsatorna - építés, és útépítési feladatok végzésében. 2016-ban az "Év Agrárembere" kitüntetést vehette át. 2017-ben Zala Megye Fejlesztéséért Díjat vehette át. 2018.09.01-tól a Magyar Honvédség ÖMT századosa, Keszthely Járás századparancsnoka. 2019-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta a Magyar Köztársaság Elnöke. Cége Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere. Szabadics az elmúlt időszakban az idegenforgalomban szerzett érdekeltségeket, állami támogatással.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>

Sokkoló: a kormány az igénylők fél százalékának adta a turisztikai támogatások kétharmadát

A majdnem 16 ezer soros kimutatás első 26 helyezettje, azaz a jelentkezők 0,16 százaléka vitte el a 2018–2020-ban lekötött szállás-, élménypark- és strandfejlesztési források – a már emlegetett 300 milliárd forint – felét. Az első nyolcvan versenyzőhöz, vagyis az igénylők fél százalékához pedig 205 milliárd forint, a teljes támogatási összeg bő kétharmada jutott. Mindez azért is szürreális, mert a kormányzat eredetileg azt kommunikálta, hogy 2030-ig fog elkölteni 300 milliárdot szálláshelyfejlesztésre, nem pedig három esztendő alatt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ömlesztett Kisfaludy-listákra a strand-, fürdő- és kalandpark-fejlesztési pénzeket is felvitték, tehát egyelőre biztosan nem merült ki teljes egészében a további tíz évre szóló szálláskeret. Ám az biztos, hogy az MTÜ eddig úgy pumpálta ki a vissza nem térítendő támogatásokat a NER-kompatibilis szereplőknek, mintha nem lenne holnap. Miközben a 2019-es járványmentes évről szóló vendéglátóipari-turisztikai elemzésekből egyértelműen kiolvasható, hogy 100-200 milliárd forintból többé-kevésbé meg lehetett volna menteni a Covid-sújtotta ágazat derékhadát.

Orbán falujába és Mészáros-féle kempingre is jut a titokban osztott állami pénzből

Ha lehet, még átláthatatlanabbá tette a Magyar Turisztikai Ügynökség a Kisfaludy-programban kifizetett vissza nem térítendő állami támogatások nyilvántartását. A kormányzati felügyelet alatt működő szervezet úgy alakította át a turisztikai program honlapját, hogy az eddiginél is követhetetlenebbé váltak a kifizetések adatai. Így nem derül ki például az sem, hogy a nyertesek pontosan melyik pályázaton indultak, csupán az, hogy melyik évben. A kevert listákban találhatók meg azok is, akik a 24.hu által felderített titkolt közpénzcsap révén jutottak állami százmilliókhoz. Az utóbbiak köre ugyanakkor bővült, kiderült, hogy Felcsút „egyedi döntés” alapján csaknem másfél milliárd forinthoz jutott.

Milliárdosok borászatát is közpénz-milliókkal támogatja az Orbán-kormány

Az ország szinte valamennyi borvidékére is bőven jutott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vissza nem térítendő állami támogatásaiból, amiből például a 27. leggazdagabb magyar is profitál, így százhektáros szőlőbirtokokhoz épülhetnek szálláshelyek az adófizetők pénzéből - derül ki a Kisfaludy-pályázatok nyerteseinek listájából.

Mészáros Lőrinc nagyot kaszált a rászorulók nyaraltatásán

Az Erzsébet-program elmúlt nyolc évében másfél millió ember jutott ebben a keretben pihenési lehetőséghez. A nyaraló családok, a nyugdíjasok és a gyerekek mellett van még egy nyertese az Erzsébet-programnak: Orbán Viktor miniszterelnök barátja, Mészáros Lőrinc, akinek a program évről évre hatalmas megrendeléseket jelent.

Itt a Mészáros-korszak öt évének mérlege: ma négy Simicskát tart el az ország

Noha idén a világjárvány miatt szeptemberre halasztották a május végi mérlegleadási határidőt, azért a közpénzfelhasználásra optimalizált nagy építőipari cégek zöme már vallott a tavalyi eredményeiről. Ezzel az is dokumentálhatóvá vált, hogy mire jutottak a Simicska Lajos kiesése utáni első öt évben az őt pótolni hivatott „nemzeti nagytőkések”, azaz Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Garancsi István, illetve azok a mogulok, akiket Tiborcz Istvánhoz szokás kapcsolni. Dokumentáltuk is.

Megduplázta éves bevételét a Balatoni Hajózási Zrt. új igazgatósági elnökének egyik cége

Vannak cégek, amelyek az elmúlt időszakban sokat profitáltak állami közbeszerzésekből. Az egyik ilyen a Szabadics Építőipari Zrt., amely milliárdos megbízásokat kapott – gyakran konzorciumban jól ismert NER-vállalkozásokkal – olyan területeken is, amelyek korábban nem vágtak a cég profiljába. A Zrt. alelnöke az a Szabadics Zoltán, aki a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) igazgatóságának elnöke lett februárban, és aki korábban milliárdos állami támogatást kapott cégével a BAHART-ot is felügyelő Magyar Turisztikai Ügynökségtől.

A NER tényleg bevette a Balatont: mutatjuk a 42 óriásprojektet

A balatoni vitorláskikötők közelgő privatizációja előtt megnéztük, milyen érdekcsoportok mozdulhatnak rá az új tóparti lehetőségekre. Egy biztos: a Fidesz, Tiborcz, Mészáros, Garancsi, Csányi tulajdonnevekkel körülírható felsőelit az elmúlt öt évben „körülölelte” a magyar tengert. Jelenleg 42 projekthelyszínt tudhatnak maguknál – országos összesítésben pedig övék a szálloda- és mólófejlesztésre szánt közpénzek kétharmada. Ez konkrétan 138-ból 90 milliárd forintot jelent; utóbbi összegből 63,5 milliárdot hasznosítanak a NER-potentátok a Balatonnál. A kormány a szponzoráció mértékét illetően is gyémántfokozatba kapcsolt: a turisztikai beruházásaik költségének 50-70 százalékát vállalja át. Kis magyar államkapitalizmus, sokadik fejezet.

A NER tényleg bevette a Balatont: mutatjuk a 42 óriásprojektet

"Kiszervezik" az arany tojást tojó tyúkot

Azokról a vitorláskikötőkről mondana le az állami hajózási cég, amelyek bevételei az utóbbi három évben 45 százalékkal nőttek, profitjuk pedig félmilliárd is lehet. Nincs gazdasági érv amellett, hogy lemondjon telt házas, nyereséges vitorláskikötőiről a Balatoni Hajózási Zrt. – derül ki a többségi állami tulajdonban lévő cég gazdálkodási adataiból és szakértők nyilatkozatából. Forrásaink szerint az idén úgy 300 millió, de akár közel 500 millió forint is lehet a kiszervezés előtt álló ágazat nyeresége.

A fideszes polgármesterek is kiakadtak a kormány balatoni kiárusítási tervein

A balatoni önkormányzatokat hibáztatta Fónagy János, a nemzeti vagyonért felelős államtitkár a parlamentben, amiért „hagyták”, hogy állami tulajdonba kerüljön a balatoni hajózási társaság. Közben a balatoni polgármesterek – a fideszesek is – egységesen kiállnak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) napvilágot látott „reorganizációs terve” ellen. A balatoni kormánypárti országgyűlési képviselők azonban hallgatnak.
Találatok: [16]  Oldalak:   1 2   >  >>