language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Személyek:

Szabadics Zoltán highlight_off

Szabadics Zoltán

Magyar mérnöki végzettséggel rendelkező vállalkozó, Szabadics József fia, a Szabadics Zrt. elnöke. A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek. A cég tevékenységi köréből adódóan elsősorban önkormányzati, állami, vagy magánberuházás keretében vesz részt szennyvízcsatorna-, csapadékcsatorna - építés, és útépítési feladatok végzésében. 2016-ban az "Év Agrárembere" kitüntetést vehette át. 2017-ben Zala Megye Fejlesztéséért Díjat vehette át. 2018.09.01-tól a Magyar Honvédség ÖMT századosa, Keszthely Járás századparancsnoka. 2019-ben a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta a Magyar Köztársaság Elnöke.

Cége Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere. Szabadics az elmúlt időszakban az idegenforgalomban szerzett érdekeltségeket, állami támogatással. 2020-ban a a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) igazgatóságának elnöke lett. 2023-ban bekerült az alapítványba kiszervezett veszprémi Pannon Egyetem kuratóriumába is.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

"Kiszervezik" az arany tojást tojó tyúkot

Azokról a vitorláskikötőkről mondana le az állami hajózási cég, amelyek bevételei az utóbbi három évben 45 százalékkal nőttek, profitjuk pedig félmilliárd is lehet. Nincs gazdasági érv amellett, hogy lemondjon telt házas, nyereséges vitorláskikötőiről a Balatoni Hajózási Zrt. – derül ki a többségi állami tulajdonban lévő cég gazdálkodási adataiból és szakértők nyilatkozatából. Forrásaink szerint az idén úgy 300 millió, de akár közel 500 millió forint is lehet a kiszervezés előtt álló ágazat nyeresége.

A fideszes polgármesterek is kiakadtak a kormány balatoni kiárusítási tervein

A balatoni önkormányzatokat hibáztatta Fónagy János, a nemzeti vagyonért felelős államtitkár a parlamentben, amiért „hagyták”, hogy állami tulajdonba kerüljön a balatoni hajózási társaság. Közben a balatoni polgármesterek – a fideszesek is – egységesen kiállnak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) napvilágot látott „reorganizációs terve” ellen. A balatoni kormánypárti országgyűlési képviselők azonban hallgatnak.
Találatok: [2]  Oldalak:   1