language

Kulcsszavak:

számviteli fegyelem megsértése highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [161]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Az eltűnt milliók nyomába eredtek

A Pest megyei Főügyészséghez fordult két fóti lakos. A város 2008-ban svájcifrank-alapú kötvényt bocsátott ki. A bejelentők azonban úgy vélik, az önkormányzati dokumentumokban elszámolási eltérések, ellentmondások és feltételezhető közbeszerzési szabálytalanságok találhatók, s megállapítható az is, hogy súlyosan eladósították a várost. A főügyészség elrendelte, a rendőrség pedig - iratok bekérésével - megkezdte a nyomozást.

Feljelenti elődjét a mosonmagyaróvári polgármester

Mosonmagyaróvár képviselő-testülete csütörtökön elfogadott határozatában arra kérte fel a város polgármesterét, hogy tegyen feljelentést az előző városvezető és jegyző ellen.

Kolompár börtön helyett politizálna

Július 5-én hirdetnek ítéletet első fokon a Kolompár Orbán és nyolc társa ellen folyó perben a Kecskeméti Városi Bíróságon – jelentette be a tanácsvezető bíró a szerdai tárgyaláson. Az országos Cigány Önkormányzat volt elnöke az utolsó szó jogán többek között azt mondta: a politika ültette a vádlottak padjára.

A NAV számítógépe szinte az áfacsalás, számlavásárlás pillanatában jelez

Ma már gyakran megtörténik, hogy az adott cég még be sem adta a hamis adóbevallását, mi már tudjuk, hogy adócsalásra készülnek, azt is hogy milyen módszerrel – mondta a Népszabadságnak adott interjúban Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi elnökhelyettese.

Letöltendő börtönt kért az ügyész Kolompár Orbánra

Letöltendő börtönt kért Kolompár Orbánra az ügyész a 2010 nyara óta folyó perben, mert szerinte az Országos Cigány Önkormányzat volt elnöke bűnös. Kolompárt többek között sikkasztással és a számviteli fegyelem megsértésével vádolják.

Még a nyáron ítélet születhet a Kolompár-perben + Videó

Még a nyári ítélkezési szünet előtt, július 15-öt megelőzően megszületik az elsőfokú döntés Kolompár Orbán és társai perében – írja a Magyar Nemzet. Ismert, hétfőn iratismertetéssel folytatódott a tárgyalás a Kecskeméti Törvényszéken. Ezzel lezárult a bizonyítási eljárás.

Felmentették első fokon a kaposvári sportklub volt ügyvezetőjét

Felmentette a csalás vádja alól a Kaposvári Törvényszék kedden meghozott ítéletében az első fokon egy év öt hónap - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre és a kár megfizetésére ítélt Kaposvári Kosárlabda Klub volt ügyvezetőjét, Kovács László Tibort, akire ugyanakkor 150 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a számviteli rend megsértése miatt, a klub hiányos könyveléséért.

Baumag ügy: az elsőrendű vádlott letöltendő szabadságvesztést kapott

Az úgynevezett Baumag ügyben B. László és társai ellen hűtlen kezelés miatt folyt, megismételt eljárásban az első rendű vádlottat 7 év börtönre, 7 év közügyektől eltiltásra és 5 év, gazdasági szervezetben vezető tisztségviseléstől való eltiltásra ítélte a Fővárosi Törvényszék.

Újabb csavar a KSE-ügyben

Két hónappal lemondása után még az előző ügyvezető vett fel pénzt a számlagyanúba keveredett Kecskeméti KSE sportklub számlájáról - tudtuk meg. A városvezetés azt pedig cáfolja, hogy tartoztak volna, és emiatt nem igényelhettek volna TAO-támogatást.
Találatok: [161]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>