language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Intézmények:

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

A Nagykörúttól a metróalagutakig

Az Alstom 2002-ben elbukott a nagykörúti villamosok tenderén, de négy évvel később már a francia cég vitte el a 2-es és 4-es metróvonalak járműbeszerzésének 65 milliárd forintos üzletét. A 2002 és 2009 közötti Medgyessy–Gyurcsány-kormányok idején számos korrupciógyanús beruházásról, pártfinanszírozási ügyről írt a hazai és a nemzetközi sajtó.

Magyarázza a támogatásokat az Eurocontact

Az Eurocontact neve nem ismeretlen Magyarországon; 2006-ban, majd 2008-ban is fontos témaként foglalkozott az osztrák sajtó azokkal a felvetésekkel, hogy a Strabag építőipari konszern egyes magyar pártokat „pénzadományokkal” segített.

Nokiás vagonok

Fogalmam sincs, hány nokiásdobozban férne el kétezer-kétszázmillió forint. A brit nyomozó hatóság vádirata szerint azonban ekkora összegű kenőpénzt juttatott az Alstom nevű cég a BKV-nak azért, hogy a francia vállalat nyerje a budapesti metrókocsitendert.

A nokiás doboztól a zéró toleranciáig

Számos ismert, az MSZP-hez, illetve a Demokratikus Koalíció egyes politikusaihoz köthető korrupciós ügyet idéztek fel a kormánypárti politikusok a Jobbik által kezdeményezett, a szocialisták és az LMP támogatását élvező tegnapi vitanapon az Országgyűlésben.

Tovább folyik a nyomozás a terézvárosi ingatlanügyekben

Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tovább folyik a nyomozás a Fővárosi Főügyészség részéről a gyanú szerint áron alul eladott terézvárosi ingatlanok ügyében. Eközben négy per is folyamatban van.
Találatok: [6]  Oldalak:   1