language

Kulcsszavak:

hűtlen kezelés highlight_off

Helyek:

Szeged highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

"Nem én voltam a célpont, hanem a Botka meg a Németh"

A 2010-es fideszes hatalomátvétel után az önkormányzati tulajdonú szegedi IKV Zrt. új vezetése feljelentette Balla Bélát. Kilenc évig járt a rendőrségre, bíróságra, nemrég bűncselekmény hiányában felmentették. Most kártérítési pert indít meghurcoltatása miatt egykori cége ellen, és nem érdekli, hogy már nem a Fidesz irányít.

A szegedi Fidesz szeretné továbbvinni a parkolási ügyet

A szegedi Fidesz számára kevés olyan téma maradt az általa elbukott önkormányzati választás után, melyeket érdemes még a felszínen tartani annak érdekében, hogy támadják Botka László polgármester legközvetlenebb munkatársait.

Enyhítette az ítéletet a bíróság a Botkát célzó parkoló-ügyben

Mind a vád, mind a védelem számára felemás ítélet született péntek délután a Gyulai Törvényszéken a szegedi parkolóbérlet-perben. Az ügyészség súlyosbításáért és letöltendő börtönbüntetésért, míg a védelem felmentésért fellebbezett. Ehhez képest a Szegedi Közlekedési Vállalat volt vezetői és városháza több vezetője a bűnösség megállapítása mellett csak pénzbüntetésben részesült. Az ítélet nem jogerős.

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek az elítélt szegedi alpolgármesterrel szemben

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek a Fidesz és KDNP szegedi önkormányzati képviselői az első fokon hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi alpolgármesterrel, Solymos Lászlóval (MSZP) szemben - közölte a KDNP helyi elnöke és szegedi közgyűlési frakcióvezetője csütörtökön az MTI-vel.

Pofon Botkának: felfüggesztett börtönbüntetések az ingyenes parkolóbérletek ügyében

Hűtlen kezelés bűntettében bűnösnek mondta ki és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden meghozott határozatában a Gyulai Járásbíróság az ún. szegedi parkolóbérlet-ügy összes vádlottját.

Botka 40 milliós botránya: bíróság előtt a polgármester közvetlen munkatársai

Kijelölték a bíróságot a Botka László szegedi polgármester több közvetlen munkatársa ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított perben. Miután a szegedi bíróságok elfogultságot jelentettek, a Gyulai Járásbíróság tárgyalja majd az ügyet. A vádak szerint az önkormányzatnál éveken át - ahogy mondják - haveri alapon osztogatták a több százezer forintos parkolóbérleteket, ezzel pedig 40 milliós kárt okoztak a városnak - számolt be róla a TV2 Tények című hírműsora. A vádlottak közt van a parkolási cég több vezetője mellett Mózes Ervin címzetes főjegyző, Solymos László alpolgármester és Kalmár Gábor, Botka László személyes kabinetvezetője is.

Nem nyomoznak Botka ellen

Bűncselekmény hiányában elutasította a Csongrád Megyei Főügyészség azt a feljelentést, amelyet Német Ferenc, a Tisza Lajos Közéleti Egyesület elnöke hűtlen kezelés gyanúja miatt tett Botka László, Szeged polgármestere ellen.

Politikus ellen is vádat emeltek hűtlen kezelés miatt Szegeden

A Csongrád Megyei Főügyészség hat ember, köztük egy jegyző és egy alpolgármester ellen emelt vádat hűtlen kezelés miatt. Azzal gyanúsítják őket, hogy 2008 és 2012 között több mint 300 parkolóbérletet osztottak ki ingyenesen, holott erre jogszabályi lehetőségük nem volt, 40 millió forint kárt okozhattak. 2013 óta legálisan lehet bérletet átadni. Az adott időszakban Mózes Ervin volt a jegyző, aki szerint a vád képtelenség. Az érintett alpolgármester Solymos László.
Találatok: [29]  Oldalak:   1 2 3   >  >>