language

Lapok:

Helyek:

Szeged highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Szeviép-botrány: Gyurcsányék ebben a buliban is benne voltak

Ahogy arról korábban beszámoltunk, első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne az Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Hiszen, ahogy korábban írtunk, mind a szegedi önkormányzattól, mind pedig a baloldali kormányok idején számos más költségvetési szervtől is kapott megbízásokat a cég. A botrányban nyakig benne volt Oláh Lajos, a Gyurcsány-párt országgyűlési képviselője, aki a 2007-ben átadott 4000 négyzetméteres Szeviép-székházat az általa felügyelt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal rögtön bérbe is vette havi ötmillió forintért.

Botka hazudott a Szeviéppel kötött szerződésekről, de hamar lebukott

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Botka korábban kétszer is letagadta, hogy kötött volna szerződést a szegedi önkormányzat a Szeviéppel, azonban csúnyán lebukott, mivel a Közbeszerzési Értesítő tanúsága szerint két alkalommal is megbízást adtak a botrányos céget is magában foglaló konzorciumnak, összesen több mint 9 milliárd forint értékben.

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek az elítélt szegedi alpolgármesterrel szemben

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek a Fidesz és KDNP szegedi önkormányzati képviselői az első fokon hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi alpolgármesterrel, Solymos Lászlóval (MSZP) szemben - közölte a KDNP helyi elnöke és szegedi közgyűlési frakcióvezetője csütörtökön az MTI-vel.

Hová tűnt 11 milliárd forint? – választ várnak Botka Lászlótól

Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd forint, és ebből mennyi pénz ment az MSZP pártkasszájába - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Szegeden.

Botka 40 milliós botránya: bíróság előtt a polgármester közvetlen munkatársai

Kijelölték a bíróságot a Botka László szegedi polgármester több közvetlen munkatársa ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított perben. Miután a szegedi bíróságok elfogultságot jelentettek, a Gyulai Járásbíróság tárgyalja majd az ügyet. A vádak szerint az önkormányzatnál éveken át - ahogy mondják - haveri alapon osztogatták a több százezer forintos parkolóbérleteket, ezzel pedig 40 milliós kárt okoztak a városnak - számolt be róla a TV2 Tények című hírműsora. A vádlottak közt van a parkolási cég több vezetője mellett Mózes Ervin címzetes főjegyző, Solymos László alpolgármester és Kalmár Gábor, Botka László személyes kabinetvezetője is.

Politikus ellen is vádat emeltek hűtlen kezelés miatt Szegeden

A Csongrád Megyei Főügyészség hat ember, köztük egy jegyző és egy alpolgármester ellen emelt vádat hűtlen kezelés miatt. Azzal gyanúsítják őket, hogy 2008 és 2012 között több mint 300 parkolóbérletet osztottak ki ingyenesen, holott erre jogszabályi lehetőségük nem volt, 40 millió forint kárt okozhattak. 2013 óta legálisan lehet bérletet átadni. Az adott időszakban Mózes Ervin volt a jegyző, aki szerint a vád képtelenség. Az érintett alpolgármester Solymos László.

Szakdolgozatbotrány egy szegedi főiskolán

Pénzért vásárolta szakdolgozatát a szegedi hittudományi főiskola egyik vezető tisztviselője - állítja egy internetes blog a tisztviselő feltört e-mailjeire hivatkozva. A blog közzé is tett több állítólagos levelet, például azt, amelyben a katolikus főiskola tanulmányi osztályának vezetője árajánlatot kér a szakdolgozat elkészítésére. A rendőrség nyomoz az ügyben, de egyelőre senki nem erősítette meg a közzétett levelek valóságtartalmát.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>