language

Személyek:

Székely Tamás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [8]  Oldalak:   1

Szabadulna a VDSZ vezetősége a balatoni üdülőjétől, ám a tervezett ingatlancsere kiütötte a biztosítékot

„A balatonvilágosi üdülő mindkét szomszédságában tulajdonosváltás történt, mindkét tulajdonos kifogásolta az épületeink állagát, esztétikai látványát”. Ezzel a gondolattal vezették be a Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) elnökségi ülésre készült előterjesztésben a Balatonvilágoson lévő, két épületből álló, közvetlen vízparttal rendelkező üdülő eladását, illetve elcserélését 6 darab 35 négyzetméteres teraszos, új építésű apartmanra, valamint 12 parkolóra és egy tárolóra."

Soros György pénzéből bőségesen jutott a balliberális haveroknak

A baloldali holdudvarnál kötött ki a Soros György által Budapestnek küldött pénz. Gyurcsány és Bajnai egészségügyi miniszterének kft.-je több mint százmillió forintot kapott, de negyedmilliárdért hozhat be sebészi maszkokat egy olyan cég is, amely nem is kereskedhetne gyógyászati termékekkel.

MSZP-s hátszéllel újabb milliárdos üzleten nyerészkedtek a hospinvestes szocialista csúcsmutyi bukott kulcsfigurái

Évi többmilliárdos forgalmat bonyolító és évi százmilliós profitot zsebre vágó piacvezető egészségügyi céget játszottak át német kézre a törvénytelen szocialista mutyiként ismert Hospinvest-ügy bukott kulcsfigurái – derítette ki a PestiSrácok.hu. Portálunk információi szerint a szocialista-liberális kormányzat asszisztálásával a magyar költségvetésnek és adófizetőknek 4,5 milliárdos kárt okozó hospinvestes ámokfutás végrehajtói az idén nyáron 700 millió forint körüli összegért verték dobra a magyar laborpiac egyik ékkövét, a Centrum-Lab Laboratóriumi Diagnosztikai Kft.-t, amelyre a német Synlab nevű cég tette rá a kezét, hogy piacot vásároljon. Ráadásul minden jel szerint a hazai egészségügyből milliárdokat eltüntető Hospinvest cég korábbi vezetői a legszebb szocialista hagyományokat követve előbb felhizlalták a Centrum-Labot, hogy a vállalkozás értékét, így piaci árát is feljebb srófolják. A cég felturbózásához pedig hogy, hogy nem egy, a fővárosban jelenleg is regnáló szocialista kerületvezető is hozzájárult, miután az általa irányított önkormányzat egészségügyi szolgáltató cége egy tavalyi, több mint 350 milliós közbeszerzésen annak ellenére is a Centrum-Labot hozta ki győztesnek, hogy a versenyben a társaság adta a rosszabb ajánlatot. Öveket becsatolni, ismerjék meg a Hospinvestből a Centrum-Lab Kft.-be átejtőernyőző fekete öves szocialista „egészségügyi menedzserek” idei, erősen mutyiszagú ügyét és módszerét.

Budai most Matejka Zsuzsannára szállt rá

A nemzetierőforrás-miniszterhez fordult az elszámoltatási kormánybiztos azzal, hogy szólítsa fel a teljesítési igazolások átadására azokat a korábbi vezető beosztású egészségügyi politikusokat, akik megbízási szerződéseket kötöttek az elmúlt időszakban különböző egészségügyi szervezetekkel.

Budai ismét feljelent a jövő héten

A marcali rendőrkapitányság a térségi környezetvédelmi hatóság bejelentése alapján természetkárosítás büntette miatt folytat eljárást, a kormánybiztosi hivatal pedig a haszonbérleti szerződés megkötésével kapcsolatosan vizsgálódott.

Különpénzért, de hivatalból adott tanácsot

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos, aki vizsgálódik az ügyben, lapunkat úgy tájékoztatta, összeférhetetlenség merül fel Kárpáti Zsuzsa megbízásai kapcsán. Hiszen az Egészségügyi Minisztérium háttérintézményét, az EKI-t igazgató vezető státusú közalkalmazottat miniszteri tanácsadóként is alkalmazta a tárca. Budai külön kitért Kárpáti 2008-as miniszteri megbízására.
Találatok: [8]  Oldalak:   1