language

Személyek:

Szekér Gyula highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Gyuszi taxist is meghallgatták a brókerperben

A közvélemény előtt Gyuszi taxisként elhíresült férfit, azaz Szekér Gyulát, Kulcsár Attila egykori sofőrjét hallgatta meg elsőként szerdán tanúként a Fővárosi Bíróság a – fordulatokban eddig is bővelkedő – K&H-per tegnapi tárgyalásán.

Baja belekeveredett a Kulcsár-ügybe

Nokiás doboz után nejlonszatyor az új MSZP-s hordozóeszköz. „Tanúként nagy valószínűséggel meghallgatnak majd volt politikusokat is a K & H-perben” – mondta Nagy Gábor ügyvéd, Kulcsár Attila védője.

Újrakezdődik a Kulcsár-ügy

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte a Kulcsár-ügyben hozott elsőfokú döntést és új eljárásra utasított. A bíróság ezzel igazat adott a Fellebbviteli Főügyészségnek, amely szerint az elsőfokú ítéletben olyan súlyos eljárási hibák vannak, amelyeket másodfokon nem lehet kijavítani.

Hét év után az újrakezdésért küzdenek a Kulcsár-ügyben

Másodfokon folytatódik csütörtökön K&H ügy, azaz Kulcsár Attila és társainak büntetőpere. Hét évvel a nyomozás kezdete után a vád és a védelem is lényegében azt kéri, hogy a bíróság rendeljen el új elsőfokú eljárást, mert az előző ítélet szerintük megalapozatlan.

Kulcsár-per: jönnek az utolsó védőbeszédek

További vádlottak, köztük az orgazdasággal vádolt Bende Péter, a sikkasztással vádolt Vasadi Julianna és az okirat-hamisítással vádolt Szekér Gyula védelmében elmondott perbeszédekkel folytatódott tegnap a brókerbotrány néven ismert büntetőper tárgyalása a Fővárosi Bíróságon.
Találatok: [5]  Oldalak:   1