language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Személyek:

Szenteczky János highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

EGYMÁSSAL HARCOL A DK ÉS AZ MSZP CSEPELEN

Csepelen dúl a harc a baloldal két fő ereje között. Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció kerületi politikusa hivatalos levélben kereste meg Borbély Lénárd csepeli polgármestert Szenteczky János MSZP-elnök és frakcióvezető vagyonnyilatkozatainak ellentmondásai miatt – értesült a Csepel.info. Az eset érdekessége, hogy mindkét politikus esélyes arra, hogy pártjaik 2018-as orszá­ggyűlési jelöltjei legyenek Csepelen és Soroksáron.

Elítélték a fővárosi szocialisták alelnökét

Kétrendbeli hűtlen kezelés bűntette miatt 900 ezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon a XVIII. és XIX. kerületi bíróság Szenteczky Jánost, a fővárosi MSZP alelnökét, a csepeli szocia­listák elnökét és frakcióvezetőjét, aki a Csepeli Vagyonkezelő Zrt., a Csevak vezérigazgatójaként követte el a neki felrótt bűncselekményeket.

Ábel Attila: Kétmilliárdot vitt volna el a csepeli MSZP korrupciója

A bírósági perek ugyan lassan haladnak, Csepelnek mégis gazdasági siker a szocialisták elszámoltatása: a korrupció felszámolásából évi kétmilliárd forintot nyertek. Ebből fizette vissza az önkormányzat az adósságokat, kezdődtek azok a fejlesztések, amelyeknek köszönhetően a „vörös” Csepel tavaly ősszel fideszes vezetésű maradt – mondta el Ábel Attila alpolgármester a Magyar Időknek.
Találatok: [3]  Oldalak:   1