language

Intézmények:

Medete Párt highlight_off

Személyek:

Szepessy Zsolt László highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Kamupártok – Milliárdokba kerül a magyaroknak ez a hungarikum

A TI Magyarország két év pereskedés után kapta meg a Magyar Államkincstártól a pártok és egyéni jelöltjeik 2018-as kampányköltéseinek tételes elszámolását. A megszerzett adatok nyomán számos, a kamupártok által alkalmazott stratégiát azonosítottunk, amelyek a kampánytámogatás szabálytalan elköltésére utalnak. A beszámolók alapján 410 millió forint kampánytámogatás sorsát követhetjük nyomon. Ment pénz „szakértésre”, „piar kommunikációra”, nemegyszer olyan cégekhez, amik egyébként fémszerkezetek gyártásával foglalkoztak, vagy éppen a pártelnök érdekeltségébe tartoztak. Írásunkból az is kiderül, milyen következményei lettek a gyanús kifizetéseknek.

2,2 milliárd forinttal tartoznak az államnak a kamupártok, ebből Szepessy köre 600 millióval szívódott fel

A napokban adott tájékoztatást a Magyar Idők megkeresésére a Magyar Államkincstár arról, hogy összesen 2,2 milliárd forintot kellene visszafizetnie 13 kispártnak a felvett kampánytámogatások címén, ugyanis nem értek el egy százalékos eredményt a választásokon. Az új választási törvény szerint, amely éppen arra hivatott, hogy az anyagi haszonszerzés céljából pártot alapító csalókat kiszűrje; ilyen esetben minden, kampányra felvett pénzt vissza kell fizetni. A kincstár még május közepén kiküldte a felszólításokat, ennek ellenére a mai napig csak az Együtt, a MIÉP és a Munkáspárt tett eleget a visszafizetési kötelezettségnek. Az Összefogás Párt, a Családok Pártja és a Magyarországon Élő, Dolgozó és Tanuló Emberek (Medete) Pártja a hírhedt, jelenleg is büntetőeljárás alatt álló Szepessy Zsolthoz köthető. A volt monoki polgármester ismerősei, korábbi munkatársai mindhárom pártban fellelhetők vezetőként, koordinátorként vagy jelöltként. Olyan családok is akadtak, ahol az egyik családtag az egyik, másikuk a másik párt színeiben indult el. Végül összesen több, mint 600 millió forint állami támogatást zsebeltek be, aminek jó eséllyel bottal lehet ütni a nyomát. A Családok Pártja és a Medete Párt már a legnagyobb igyekezettel sem elérhető, sem a korábban bejegyzett irodáikban, sem telefonon. Az Összefogás Párt megszűnését pedig a napokban jelentették be.

Így számolnak el a kamupártok a kampánypénzzel

Ha nem több milliárd forintnyi közpénz eltüntetéséről lenne szó, igazából nevetnénk a reakciókon, ahogy a kamupártok vezetői fogadták a kampánytámogatásaik elszámolását firtató kérdéseinket. Nézze végig a magyarázkodásaikat a lerázós sablonszövegtől a teljes önellentmondásig!

Itt a lista – olvasóink szerint ezek a kamupártok csaltak az aláírásaikkal

Tizennyolc olyan párt neve szerepel olvasóink leveleiben, amelynek biztosan nem írtak alá ajánlást, mégis szerepel a nevük és személyes adataik a jelöltek ajánlóívén. Felhívásunkra több tucatnyian kérték ki adataikat a választási irodáktól, s osztották meg velünk a tapasztalataikat. Amelyek lesújtóak ugyan, viszont tanulságosak.

Döntött a Kúria: mégis nyilvántartásba veszik az Összefogás Párt országos listáját

Ezzel egy olyan párt juthat több milliónyi kampánytámogatáshoz, amelyik már négy éve sem tudott elszámolni a pénzzel.
Találatok: [5]  Oldalak:   1