Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Személyek:

Arató Gergely highlight_off

Arató Gergely

1968. november 23-án született Budapesten. Nős, egy gyermeke van.

1987-ben az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett Budapesten. 1993-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán kémia-fizika szakos középiskolai tanári, 2000-ben a Pécsi Tudományegyetemen politikai szakirányú humánszervezői diplomát szerzett. 1993-tól a budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium tanára.

Találatok: [62]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Zuschlag személyi titkára kitálalt

Az állami szervek támogatása nélkül nem tudta volna elkövetni bűncselekményeit Zuschlag János – mondta a volt szocialista képviselő egykori személyi titkára. Lados István szerint életszerűtlen, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági tárca irányítói és más vezető MSZP-s politikusok ne tudtak volna Zuschlag ügyeiről.

Gyurcsány: nem gondoltuk, hogy Zuschlag törvényt szeg (Galériával)

Sem Gyurcsány Ferenc, sem Jánosi György nem érzi felelősnek magát azért a pályázatelbírálási gyakorlatért, amely 2002 és 2004 között folyt a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban.

Gyurcsánynál hiába lobbiztak

Miniszterségem idején sok százan, köztük Zuschlag János is megkerestek és érveltek különböző pályázatok támogatása érdekében, de egyedi ügyekben nem voltam fogékony tárgyalásra - mondta Gyurcsány Ferenc, akit tanúként hallgatott ki a bíróság a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalási napján.

Egyeztetések Gyurcsány szobájában

Ocsovai Tamást még Pécsről is felrendelték egy pályázat miattKevesebb pályázati támogatáshoz jutottak Gyurcsány Ferenc sportminiszter hivatali ideje alatt egyes civil egyesületek, hogy a baloldalhoz köthető szervezetek is pénzt kaphassanak – vallotta a Zuschlag-per hétfői tárgyalásán a tárca egykori helyettes államtitkára, Ocsovai Tamás.

Pert vesztett Rákosi és Alács a hvg.hu-val szemben

Elutasította a Fővárosi Bíróság (FB) Rákosi Ferencnek és Alács Tibornak a több mint fél évtizeddel ezelőtti, Gyurcsány Ferenc vezette ifjúsági minisztérium vezető beosztású munkatársainak Topolánszky Ákossal, a tárca akkori helyettes államtitkárával és a hvg.hu-val szembeni keresetét első fokon, nem jogerősen csütörtökön.

Zuschlag-per - Arató Gergely államtitkárt is meghallgatja a bíróság

A bírósági nyilvántartásba nem vett egyesületek által elnyert pályázati pénzeket a Holnap Városért Egyesület bankszámlájára utalták - derült ki a tegnapi tárgyaláson, ahol a Zuschlag János érdekeltségi körébe tartozó, 1997-ben alapított civil szervezet " tagjai" hallgatták meg.

Zuschlag szerint ha ifjusági témáról volt szó, akkor ő beszélt a minisztériummal

A szocialista képviselőcsoport részéről az ifjúságot érintő kérdésekben elsősorban Zuschlag János egyeztetett a minisztériummal - erről az egykori szocialista politikus beszélt az ellene és tizenöt társával szemben folyó perben a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon hétfőn, Kecskeméten.
Találatok: [62]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7   >  >>