language

Személyek:

Gőgös Zoltán highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [7]  Oldalak:   1

Vádemelési javaslat Leader-ügyben

Nyomozni kezdett a NAV Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egy 8 évvel ezelőtti támogatási szerződése miatt Molnár Katalin ellen, és most vádemelési szakaszba ért az ügy a Magyar Idők szerint. Igazából már korábban megállapította az ügyészség a lap szerint, hogy a félmilliárdból 200 milliót jogosulatlanul használtak fel, a Kehi pedig azt, hogy az egyesület gyakran csak arra törekedett, hogy valami számlát szerezzen a költségei bizonyítására, ez vezetett most a vádemelési javaslathoz. A 200 milliót már tavaly visszafizettette velük a bíróság.

„Ezek a gazemberek pontosan tudták, hogy ennek semmi alapja sincs”

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyújtott be még júliusban vádindítványt pótmagánvádlóként a Földművelésügyi Minisztérium, és kérték a szocialista Gőgös Zoltán vagyonának zár alá vételét is. A vélelmezett tettest azonban elfelejtették megnevezni, ennek híján a bíróság a beadványt érdemben nem is vizsgálhatta.

Mindenáron ki akarják nyírni Gőgös Zoltánt

Nem ért egyet a Földművelésügyi Minisztérium az ügyészség nyomozást megszüntető határozatával, ezért a tárca pótmagánvádlóként kezdeményezne eljárást Gőgös Zoltán ellen. Csakhogy az Alkotmánybíróság korábban kimondta, állami szerv ilyen minőségben nem léphet fel.

Ne ugasson bele! – Politikai bosszúhadjárat a nagy földmutyira időzítve

Mi magyarázza, hogy egy korábban lezárt ügyben magánváddal fordul az agrártárca a bírósághoz, félmilliárdos hűtlen kezeléssel gyanúsítva Gőgös Zoltán korábbi szocialista földművelésügyi államtitkárt?

Félmilliárd forintot zárolnának Gőgös Zoltánék vagyonából

Csaknem félmilliárd forint értékben kérte a vagyoni zár elrendelését Gőgös Zoltán ügyében a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca pótmagánvádlóként benyújtott vádindítványában különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt fordult a bírósághoz június végén.
Találatok: [7]  Oldalak:   1