language

Személyek:

Gömöri Zsolt highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Bíróság elé állt, és tagadott Gömöri Zsolt

– Nem érzem magam bűnösnek, büszke vagyok arra, amit létrehoztunk – mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke első tárgyalásán kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) a bíró azon kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát. A férfit azzal vádolják, hogy 2009 és 2014 között 15 millió forintot utalt ki ellenszolgáltatás nélkül a saját érdekeltségébe tartozó cégeknek, illetve hárommillió forint kártérítést fizetett ki alaptalanul. Az ügyész úgy véli, ezzel jelentős értékre üzletszerűen elkövetett sikkasztás, és hamis magánokirat felhasználása bűntettét valósította meg.

Zsebből előlegezte meg saját támogatását Gömöri

Gömöri Zsolt adott kölcsön három millió forintot saját szervezetének, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, hogy vissza nem térítendő támogatásként ugyanezt mint munkavállaló megkaphassa hitele végtörlesztéséhez – tudta meg a hvg.hu. A parasportolók szervezetének másképp nem is lett volna pénze a hitelkiváltásra. A korábbi elnök kérdésünkre elismerte a tranzakciót, amit azzal magyarázott, hogy a „forrásszegény időszakban”, maga is barátoktól kölcsönkérve segítette ki saját szervezetét.

Ócsárlási energiával segítené a parasportot

Nem volt szabálytalan, de bölcs döntés sem az, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság korábbi elnöke felvette a lakáshitele végtörlesztéséhez a támogatást – mondta Deutsch Tamás, a testület alelnöke, aki a lapunknak adott interjúban beszélt vitás ügyekről, a paralimpikonok jutalmáról, a szakági médiahekkről, sajtótúlerőről és az ócsárlási energia hasznáról is.

Korábbi beosztottja lett Deutsch Tamás főnöke

Papírforma eredményt hozott a hetek óta botrányoktól hangos Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tisztújító közgyűlése: alelnök maradt Deutsch Tamás, akinek egykori helyettes államtitkára, Szabó László lett a testület új elnöke. Az új elöljárót nagy többséggel választották meg bizottság tagszervezeteinek képviselői.

Deutschot tolnák előre, bár ő indította el a bukást

Rejtélyes javaslat, titkos egyeztetés, forgatókönyv elnökváltásra, valamint hatmilliós szponzorpénzveszteség – felgyorsultak az események a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) körül, ahogy közeledik a péntekre meghirdetett rendkívüli közgyűlés. Úgy tudjuk, egy hétfő esti „szakmai egyeztetésen” az is felvetődött: ideiglenesen Deutsch Tamás vehetné át a testület vezetését.

Lemondott Gömöri Zsolt, "belátta, hogy nyugalomra van szükség"

Lemondott a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöki posztjáról Gömöri Zsolt - közölte Szabó László, a Magyar Olimpiai Bizottság fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának tagja kedden Budapesten.

Pásztory Dóra az ATV-ben: „Gömöri tényleg nem érti”

Gömöri Zsolt és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöksége erkölcsi értelemben akkor is megbukott, ha a most indult nyomozás jogilag mindent rendben talál az MPB körül – ezt Pásztory Dóra kétszeres paralimpiai bajnok úszó mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában az után, hogy nyomozás indult a Gömöri és az MPB-elnökség körüli ügyekben.

„Ne aggódj, Gömöri ülni fog!”

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és a testület alelnöke, Deutsch Tamás sem vett részt a Parlament kulturális bizottságának ülésén, amelyen a sportszervezet vitás ügyeiről kérdezték volna őket. Az ellenzék szerint szánalmas, gyáva időhúzásba kezdtek a meghívás ellenére távolmaradó sportvezetők.

Gömöri még érzi a bizalmat

Bizalom nélkül nem tud dolgozni Gömöri Zsolt a Paralimpiai Bizottság elnöke. Ő maga viszont a bizalmat csak akkor érzi elveszettnek, ha azt a közgyűlés vonja meg tőle. Lázár János és Borkai Zsolt véleményét tiszteletben tartja - de nem azok alapján dönt. Közben újabb szponzor jelentette be, hogy felfüggeszti a Paralimpiai Bizottság támogatását.
Találatok: [22]  Oldalak:   1 2 3   >  >>