Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Személyek:

Hunvald György highlight_off

Hunvald György

Hunvald György (Budapest, 1965. július 7.) Budapest VII. kerületének korábbi MSZP-s polgármestere. 1994 márciusában lépett be az MSZP-be, 1995-től 1998-ig a VII. kerületi MSZP elnökségének tagja, 1998-tól elnöke. 2000-től vezetője az MSZP VI–VII–VIII. kerületi alapszervezet küldöttcsoportjának. 2009. februártól előzetes letartóztatásban volt hűtlen kezelés vádjával. 2010 novemberében emeltek ellene vádat. A vádpontok közt százmilliós csalástól kezdve kerékbilincsek levetetéséig sokféle bűncselekmény szerepel. Az ügyészség szerint Hunvaldék bűnszervezetben dolgoztak. A Fővárosi Törvényszék 2012. február 24-én, 3 év elteltével hozott elsőfokú ítéletet az ügyben. Hunvald Györgyöt a bíróság az ingatlanokkal kapcsolatos csalás vádjában felmentette. Ugyancsak felmentette 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás, illetve 1 rendbeli vesztegetés vádja alól. Ugyanakkor bűnösnek találta a lakáskiutalások és a szerződések kapcsán hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és magánokirat-hamisításban. Hunvaldot 2014-ben a Kúria jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélte két rendbeli hivatali visszaélés miatt az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében. 2015-ben pedig a Szegedi Ítélőtábla jogerősen két és fél év börtönt szabott ki rá hűtlen kezelésért és hivatali visszaélésért az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt, amelyek mögött nem volt valódi teljesítés. Később az utóbbit a Kúria formai okokból hatályon kívül helyezte. mivel egyesíteni kellett volna az ellene zajló büntetőeljárásokat., ez a per 2019 őszére fejeződhet be.

2014. július 1-jén lemondott kerületi elnöki posztjáról, és az önkormányzati választásokon sem kívánt indulni. 2016. júliusában Hunvaldot újra az erzsébetvárosi MSZP elnökévé választották, a pártból végül 2019 nyarán lépett ki. (Wikipedia)

Találatok: [3]  Oldalak:   1

KARÁCSONY GERGELY A HUNVALD-WEINEK-PER VÁDLOTTJÁVAL BONYOLÍTJA A ZUGLÓI ÁTADÁS-ÁTVÉTELT

A Zuschlag-ügy és a Hunvald-Weinek-per egyik alapfigurájával, Komlódi Gáborral bonyolítja a polgármesteri átadás-átvételt Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. A portálunk birtokában lévő dokumentum szerint Karácsony november 5-én azzal hatalmazta meg a Hunvald-Weinek-per vádlottját, az MSZP korábbi zuglói frakcióvezetőjét, Komlódi Gábort, hogy betekinthessen a polgármesteri átadás-átvétel ügyirataiba. Úgy tudjuk, a politikus azzal magyarázta Komlódi felkérését, hogy mások mellett ő biztosítja a szükséges szakértelmet. 2006-ban Komlódi volt a korábbi szocialista országgyűlési képviselő, Csiha Judit kampányfőnöke. A zűrös múltú szocialista feltűnése Karácsony Gergely mellett azért is érdekes, mert emlékezetes, hogy a PM társelnöke zéró korrupciós programot hirdetett a kampányban, és vállalta, a polgármesteri szék elnyerése esetén teljesen visszaszorítja a korrupciót.

Fidesz: van miről beszélnie Mesterházynak a Zuschlag-perben

A Fidesz feltételezése szerint azért nem nevezte meg eddig az MSZP Mesterházy Attilát a párt miniszterelnök-jelöltjének, mert megvárják jövő heti, tanúkénti kihallgatását a Zuschlag-ügyben.

12 milliárdos büntetés a fővárosnak

Megakadályozták a koalíciós pártok a Fővárosi Közgyűlésben, hogy kiderüljön, kit terhel a felelősség a csepeli szennyvíztisztítótól elvont tizenkétmilliárd forintos uniós támogatás miatt, amit a fővárosnak "saját zsebből" kell kifizetni. Az előzetes letartóz-tatásban lévő Hunvald György polgármestert kirakták két bizottságból a szocialisták.
Találatok: [3]  Oldalak:   1