language

Kulcsszavak:

infografika highlight_off
támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [36]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>

Lett még 635+110 titkolt kormánydöntés, amiről 20 évig nem tudunk majd

Tavaly 745 olyan határozatot hozott az Orbán-kormány, amely nem titkos ugyan, mégis elzárják a nagy nyilvánosság elől, méghozzá rögtön 20 évre. Ám néhány mégis kiszivárgott közülük: egyikkel a kormánytisztviselőket kötötték röghöz, másikkal a kirúgott katonák elhelyezkedését nehezítették, egy harmadik pedig kötelezővé tette egy Palkovics-közeli cég szoftverét az állami szférában.

A NER-es sikercég bukása 55 milliárdos tündöklés után, de újabb nagy állami üzlet kilátásban

A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket.

Interaktív oldalon magyarázza el a Helsinki Bizottság az uniós pénzek zárolásának okait

A Magyarországnak szánt 21,8 milliárd eurónyi, vagyis közel 8300 milliárd forint összegű uniós támogatás zárolásának okairól készített a Magyar Helsinki Bizottság interaktív weboldalt Eltékozolt lehetőségek címmel. Az anyagból kiderül, hogy megannyi feltételnek kellene ahhoz teljesülnie, hogy hazánk megkaphassa ezeket a pénzeket.

Tételesen bemutatjuk, mennyi állami támogatást kaptak az autó- és akkugyárak

Átlagban elmondható, hogy az autóipari befektetések ötödét az állam állja.

A keleti nyitás legnagyobb durranása Botka László ellenzéki fellegvárának jutott

Nem akárhol épülhet meg a keleti nyitás eddig legnagyobb presztízst hozó beruházása, az ellenzék fellegvára adhat otthont a Teslát is előző kínai e-autó-gyártónak, a BYD-nek. Cserébe Botka László polgármester városa pont úgy viselkedik, ahogy a fideszes települések.

HVG Top 500: Orbán Viktor barátainak és kedvenceinek cégei most is ott vannak a profitrekorderek között

Érdekes mintázatok rajzolódnak ki néhány csúcsoligarcha – a nyereségrekorderek között is feltűnő – vagyonkezelőinek osztalékpolitikájában.

Pofonegyszerű módszerrel rejtik el tízmilliárdok útját a NER oligarchái

Kinyomtatnak egy papírt, pár százezerért eladják, átírnak a hátoldalán egy nevet, és máris követhetetlenné vált több milliárd, vagy tízmilliárd forint útja.

Vannak, akik kaszálnak a Tungsram bedőlésén, az adófizetőknek viszont tízmilliárdokba kerül

A Tungsramnak már öt éve sem volt esélye a túlélésre, nem véletlen, hogy az amerikai GE jelképes összegért adott túl rajta. A veszteséget végül a magyar adófizetők állják.

Titokzatos üzleti kör juttatta csúcskategóriás belvárosi luxusszállóhoz Tiborcz Istvánt

Terebélyes cégháló jórészt névtelen tagjai ügyködtek csaknem egy évtizeden át, hogy Tiborcz István BDPST Groupjának a neve alatt novemberben megnyílhasson a luxusban is kivételes Hotel Dorothea. A sameszok, akik adták-vették Tiborcznak az ingatlanokat, maguk is vagyonosok lettek.

Mészáros már nyert: kapott annyit az atlétikai stadion felépítéséért, hogy abból kijöjjön egy szuperjacht

Az atlétikai stadion megépült a világbajnokságra, ahogy Orbán Viktor szerette volna, a beruházás profitjából pedig a Mészáros család apraja-nagyja csodás hajókirándulást tehet, de a kormány által kizsigerelt és fizetési nehézségekkel küzdő fővárosnak továbbra is be kell érnie a puszta ígéretekkel.
Találatok: [36]  Oldalak:   1 2 3 4   >  >>