language

Személyek:

Maróth Gáspár highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Maróth Gáspár: A GVH megnevezte, hogy ki szervezte az egészségügy Microsoft-botrányát

A NER történetében egészen ritka, hogy egy állami hivatal a nyilvánosság előtt keverjen súlyos gazdasági bűncselekmény gyanújába olyasvalakit, akinek az állam magas rangú hivatalnoki posztot szán. Maróth Gáspár esetében ez történt, hiszen az Orbán-kormány későbbi hadiiparfejlesztési kormánybiztosa ellen a Gazdasági Versenyhivatal azzal az információval indított nyomozást, hogy ő és egy másik üzletember szervezett össze egy kartellt a magyar egészségügy modernizálására kiírt 46 milliárdos uniós pályázat lefölözésére. Maróth szerint őt bemártották, amit az is igazol, hogy a GVH a majd négy éven át tartó nyomozása végén pontosan megnevezte, ki volt a multicégek és a magyar beszállítók közötti főkoordinátor. Nem Maróth.

Szétlopták a kórházi fejlesztési pénzeket, szinte mindenki jól megúszta

Még 2015-ben óriási összeget, több tízmilliárd forintot adott az EU arra, hogy a magyar egészségügyben jobb gépekkel dolgozzanak. Itt főleg drágább diagnosztikai gépekre, CT-kre, MRI-kre, röntgenekre érdemes gondolni. Csakhogy egy kartell azonnal ráugrott, és megszervezte, hogy csak túlárazva vehessenek ilyesmit a kórházak, előre leosztott lapok szerint.

Évekig vizsgálta a GVH az egészségügyi kartellt, most végre döntöttek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy számos, képalkotó diagnosztikai termékeket (azaz, MRI-, CT- és röntgenberendezéseket) gyártó és forgalmazó vállalkozás tanúsított jogsértő magatartást az „Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása” elnevezésű EU-s pályázathoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásokban — számolt be a hivatal honlapján.
Találatok: [3]  Oldalak:   1