language

Intézmények:

Minerva Befektetési Alapkezelő highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Titokban osztott állami pénzből épülhet a NER-ben gazdát cserélt, félkész visegrádi luxushotel

Hárommilliárd forint vissza nem térítendő állami támogatás segítségével készülhet el az a visegrádi félkész luxusszálloda, ami a kormányfő vejétől, Tiborcz Istvántól tavaly került Szíjj László milliárdos vállalkozó érdekeltségébe – tudta meg a 24.hu

Igazán hangosan debütált a jövő egyik lehetséges nagy szállodafejlesztője

Nemrég romantikusan hangzó történet jelent meg a sajtóban a kecskeméti Sáfrány Tamásról (31): a tizenévesen a Tiszakécske focistájaként korábban a megyei bajnokságban játszó, ma hotelvezetőként dolgozó közgazdász többmilliárdos összeget nyert turisztikai támogatásra egy frissen alapított céggel. A téma mindenképpen felkelti az érdeklődést, így megkerestük az üzletembert, hogy mondja el a körülményeit.

Megalapította első cégét, azonnal megpályázott nyolcmilliárd forint állami támogatást, és nyert

Sok ezren vesztették el a munkájukat a turizmusban, de ahelyett, hogy rajtuk segítettek volna, inkább a leggazdagabb magyarok között osztottak szét 83 milliárdot egy kirívóan visszás pályázaton.

83 milliárd forintot osztottak ki szállodafejlesztésre, Mészáros és Garancsiék is nagyot szakítottak

Közzétették a Kisfaludy-program részeként meghirdetett „nagy kapacitású meglévő szállodák fejlesztése és új szállodák létesítése” elnevezésű pályázat nyerteseinek névsorát. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 83,5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást osztott ki, túlnyomórészt a NER-hez kötődő vállalkozóknak.
Találatok: [5]  Oldalak:   1