language

Lapok:

Népszava highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [287]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Jogerősen pert veszített az ORÖ, mintegy 800 millió forint megfizetésére kötelezte a Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék másodfokon 527 millió forint és járulékai megfizetésére kötelezte azt az Országos Roma Önkormányzatot (ORÖ), amelynek csak tartozása van, pénze nincs

Kreatív pénzosztás: 3575 milliárd forintot fizetett ki eddig a rezsialapból az Orbán-kormány

Hosszú a lista, csaknem 400 tételből áll. Minisztériumok, börtönök, sportlétesítmények, MVM, távhőszolgáltatók, vízközművek, iskolák, kórházak, titkosszolgálatok, a Hungaroring, dologi kiadások, személyi juttatások – mind olyan szervezetek és célok, amelyekre felmérésünk szerint 2022 ősze óta több ezer milliárd forintot költött az Orbán-kormány a rezsivédelmi alap pénzeiből.

Egy liter víz, ötven kilométer száguldás

Vidám pillanatokkal kezdődött a Schadl–Völner-ügy keddi tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyvédek szóvá tették, hogy mivel a pulpitus túl magas, a bíró széke pedig túl alacsony, nem látják Tóth Erzsébet bírónő arcát. Majd egy iratköteget teszek magam alá – viccelődött a hallgatóság derültségére bírónő, hozzátéve, hogy az is megoldás, ha az alant elhelyezkedő Varga Zoltán ügyvéd – korábban fideszes képviselő, illetve a KESMA kérészéletű vezetője – kap egy párnát maga alá.

„Egyértelmű, hogy ez ajándék a kampányért, mi másért kapott volna egy cigány egyesület egy sportos Audit?”

– Egyértelmű, hogy ez ajándék a kampányért, mi másért kapott volna egy cigány egyesület egy sportos Audit? A kisbuszt, mint amilyet a falu is vett, megérteném, az tényleg hasznos, de egy ilyen kocsival mire mennek? Nem is használja más, mint az elnök, a Balogh, volt vele a horvát tengerparton és Németországban is. Ha beszélnek vele, kérdezzék már meg, mit csinál az egyesület az autóval? – szakadt ki egy szuszra egy férfiből, amikor a Babócsai Romákért Egyesület (BRE) elnöke, Balogh József, illetve állami támogatással vett autója felől érdeklődtünk.

A kormánytól 16 mrd Ft-os ingatlanvagyont és több milliárdos működési támogatást kapó lakásalap végre elárulta

Alig száradt meg a tinta a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. több ezer ingatlanának ingyenes átadását biztosító szerződésen, máris emelte a lakások bérleti díját az MR Közösségi Lakásalap 5,1 százalékkal. Majd idén márciusban újabb 14,5 százalékkal. Azért ennyivel, mert a „törvények és az általános szerződési feltételek az inflációval megegyező díjemelésre adtak lehetőséget az első két évben” – hívta fel erre még az átvételkor a figyelmet Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnöke. (A két év idén lejár.) Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke akkor ezt azzal toldotta meg, hogy tudatosítani kell a bérlők számára, hogy pontosan mennyi is az ingatlan valós fenntartási költsége és abból milyen jogcím okán kapnak kedvezményeket, lévén az „ingyennek nincs értéke”. (Az MR Közösségi Lakásalap ennek a két szervezetnek a közös teremtménye.) Majd mindketten azt bizonygatták, hogy a lakásalap „fő célja a lakhatás biztosítása”, illetve „nem lakásban gondolkodnak, hanem élethelyzetben”.

Fizetésképtelenséget jelentett az Országos Roma Önkormányzat

Bejelentettem az Országos Roma Önkormányzat teljes ellehetetlenülését és fizetésképtelenségét – nyilatkozta lapunknak Lakatos Oszkár, az ORÖ elnöki teendőket ellátó általános elnökhelyettese. Elmondása szerint – bár ez eddig nem került nyilvánosságra – erről már július 21-én tájékoztatta Fülöp Attilát, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárát, később pedig újabb levelet küldött.

Falja a rektorokat is a közpénznyelő Tokaj-Hegyalja Egyetem, a vezetésében belharcok dúlnak

Alig két éve alapították meg Sárospatakon a Tokaj-Hegyalja Egyetemet, de két rektort már elfogyasztott az intézmény, a harmadikat pedig épp most keresik. Az intézmény két komoly kormányközeli személyiségnek is szívügyévé vált: a felsőoktatási modellváltással megbízott kormánybiztos, sárospataki kuratóriumi elnök, e megbízatásáról nemrégiben lemondott Stumpf István, valamint Wáberer György üzletember, aki most tölti be ezt a posztot.

Dől a pénz Mezőhegyesre, a vemhes üszők 3,3 milliárdba kerülő vízágya csak apróság

Lázár János szereti a tettek emberének mutatni magát. Ezt tette közvetlenül első politikai bukása után 2018 októberében, amikor vidéki száműzetése részeként a Békés megyei Mezőhegyesre érkezett, ahol a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kormánybiztosa lett. Első munkanapján hitvallásszerűen úgy fogalmazott: „Szeretném megmutatni, hogy nemcsak beszélni tudok az ország ügyeiről, nemcsak beszélni tudok kormányinfókon a kormányzat működéséről, hanem amiről beszélek az országgal kapcsolatban, azt meg is tudom valósítani. Jó kihívásnak is tartom ezt a lehetőséget, hogy bebizonyítsam, nemcsak beszélni, de cselekedni is tudni kell. Szeretnék ennek a vállalatnak jó tulajdonosa lenni.”
Találatok: [287]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>