language

Személyek:

Simonka György highlight_off

Kulcsszavak:

támogatás highlight_off

Simonka György

Simonka György (Medgyesegyháza, 1974. március 11. –) fideszes országgyűlési képviselő 2010 óta, 2006-2014 között Pusztaottlaka polgármestere. 1993-ban villamossági szerelő és minősített hegesztő szakmát szerzett. 2002-ben fejezte be középfokú kereskedelmi és mezőgazdasági tanulmányait. Külföldi tapasztalatszerző és tanulmányi útjai után üzletember lett. 2010-ben országgyűlési képviselő lett az addig baloldali mezőkovácsházi választókerületben Karsai József utódjaként, majd a Dél-Békési Kistérség Többcélú Társulása elnöke lett. 2014-ben az orosházi és mezőkovácsházi választókerületek egyesítése után a Békés megyei 4. sz. országgyűlési egyéni választókerület képviselője lett az Országgyűlésben, ahová 2018 áprilisában újraválasztották.

2018-ban az Országgyűlés az ügyészség indítványára felfüggesztette a képviselő mentelmi jogát – a Békés megyei politikust összesen 1,4 milliárdos költségvetési csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg a vádhatóság. Simonka tagadta a vádakat, az ügyben pedig azóta sem született döntés. A 2022-es országgyűlési választások előtt pár hónappal derült ki, hogy visszavonul az országos politikától és távozik békési választókerületének elnökségéből, a Fidesznek azonban továbbra is tagja maradt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [108]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Hol van a fideszes képviselő, miközben 411 milliót akar visszafizettetni a kistérséggel a Miniszterelnökség?

Ennyit követel vissza a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulástól a tárca egy szerintük meg nem valósult EU-s projekt miatt. A nehéz helyzetbe került polgármesterek a múlt pénteken ültek össze, de Erdős Norbert, a térség képviselője nem volt ott a megbeszélésen.

A költségvetési csalással vádolt Simonka Györgyhöz köthető szafariparkba kaptak ajándékbelépőt a tanárok

A költségvetési csalással vádolt Simonka György volt kormánypárti országgyűlési képviselőhöz köthető szafariparkba kaptak ajándékjegyet a Békés megyei tankerületi központ tanárai. A belépő a pusztaottlakai önkormányzat ajándéka volt, ahol éppen Simonka György az alpolgármester. A momentumos Sebők Éva szerint furcsa, hogy egy 300 fős település körülbelül 40 millió forintot költ a megyei pedagógusokra.

NAV-végrehajtás Dél-Békésben: hogy fizet vissza 500 milliót a Miniszterelnökségnek a kistérségi társulás?

Az adóhatóság munkatársai június elején összeírták a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás vagyonelemeit. Szabálytalanságok miatt a Miniszterelnökség 500 millió forint visszafizetésére kötelezte a társulást, ami viszont bírósághoz fordult.

Belül semmi, kívül semmi. Nem működő kerékpárostúra-központ Simonka György falujában

Valaki kitalálta, hogy az egyik legelmaradottabb kistérségnek, a mezőkovácsházinak a biciklis turizmus a nagy esélye. Kilenc települést vontak be a projektbe, amelyből mára többen kiléptek. A 300 fős zsákfaluban, Pusztaottlakán találtuk meg a túraközpontot. Zárt ajtókkal, használaton kívül.

A békési közgyűlés elnökének feje főhet az elvesztett ötmilliárd forintnyi uniós forrás miatt

A megyei közgyűlés a Simonka-per miatt tett ki egy, a politikushoz köthető szervezetet egy uniós projektből, ezzel viszont borult minden.

A mintaprojekt, aminek minden közbeszerzését előre „lezsírozták”

Országos mintaprojektnek indult az a dél-békési Pilot-program, amely az önfenntartó termelési tevékenységeket segítette volna. De óriási veszteség, kormányzati visszakozás, majd egy orosházi ellenzéki képviselő feljelentése nyomán büntetőügy lett belőle. Kedden kezdte tárgyalni az ügyet a Gyulai Járásbíróság.

A Viharsarok elvesztett 5 milliárd forint értékű, egészségügyre fordítható uniós forrást

Azzal, hogy a román-magyar határon átívelő, az EU finanszírozta ROHU 453 egészségügyi projekt monitoring bizottsága nemrégiben a források átcsoportosításáról döntött, biztossá vált: a projekt közel 14 milliós eurós forrása elveszett a térségnek – derült ki a békési megyei közgyűlés minapi ülésén. A történet hátterében feltűnik Simonka György volt fideszes parlamenti képviselő.

Ami jár, az jár. Milliárdokat bukhat Békés

Több mint 5 milliárd forint uniós fejlesztési forrástól eshet el Békés megye, mely összegre egy a magyar–román határon átnyúló programban számított. A romániai partner szerint szabálytalan volt a Simonka György volt fideszes képviselő alapította szervezet kizárása a kedvezményezetti körből.

Ki a felelős, hogy 500 millió forintot vissza kell fizetni? – vitáztak a polgármesterek Dél-Békésben

Nem ismeri el visszafizetési kötelezettségét, ezért polgári pert indít a Miniszterelnökség ellen a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás, így döntött pénteken a testület. Vizsgálóbizottságot állítanak fel, amely tisztázza a történteket és a felelősöket keresi. A félmilliárdos visszafizetés lehetetlennek tűnik, ezért a társulás megszűnése és még Simonka György volt fideszes parlamenti képviselő is szóba került.

500 milliót követel vissza a Miniszterelnökség a dél-békési önkormányzati társulástól

A felháborodott polgármesterek szerint minden megvalósult, csak egy apró adminisztrációs hiba történt, ezért bíróságra mennek. A visszafizetéstől csődbe is mehetnek.
Találatok: [108]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>