language

Akták:

TAO-pénzek highlight_off

Kulcsszavak:

üzemeltetés highlight_off

TAO-pénzek

TAO-pénzek

A kormány a társasági adó szabályozásának (1996. évi LXXXI. törvény) átalakításával lehetőséget teremtett arra, hogy az adózók kedvezményezett célokra tegyenek felajánlást.

 

látványsportágak átláthatatlanul jutottak öt év alatt 360 milliárd forint támogatáshoz. A TAO-pénzek aránytalan eloszlása bizonyítéka annak, hogy a politika összefonódik a sporttal, a látványcsapatsportok szövetségeit politikusok irányítják, ráadásul a támogató cégek kiléti is ismeretlen marad. A kritikák ellenére 2016 őszén a Nemzetgazdasági Minisztérium sürgősségge beterjesztett és megszavazott törvénymódosítása szerint ezentúl adótitok, hogy ki mire kapott adókedvezményt, illetve adótitok lesz az összes olyan felajánlás is, amelyek leírhatóak az adóból. Egy októberi bírósági ítéletnyomán ugyanakkor a TAO-kedvezmény közpénznek számít, amivel el kell számolnia a felhasználójának. Mivel 2017-ben az uniótól megkapta az engedélyt a kormány a rendszer fenntartására, az összeg belátható időn belül az 500 milliárd forintot is meg fogja haladni.

 

A 24.hu számításai szerint 2017 tavaszáig 415 milliárd forint társaságiadó-bevételről mondott le az állam a sportszövetségek és klubok javára azóta, hogy a nyereséges cégek adójuk egy részét sportszervezeteknek is adhatják ahelyett, hogy befizetnék az államkasszába. A sporttámogatás összege évről évre nő, 2016-ban 99 milliárd volt. A 2017-es költségvetésben a kormány 82-92 milliárd forintos kieséssel számolt, 2018-ra pedig 76-86 milliárddal.


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [5]  Oldalak:   1

Fű alatt változtatott a kormány: több TAO mehet stadionüzemeltetésre

Kicsit több mint fél évvel azután módosított a szabályozáson a kormány, hogy kibővítette azt a kört, amire igényelhető TAO-támogatás. Így lényegében egyetlen évadot élt meg az eredeti elképzelés. "A sportcélú ingatlan üzemeltetési költségének aránya a működési kereten belül nem haladhatja meg a 30 százalékot, valamint a jogszabály által meghatározott működési veszteség 80 százalékát." Egy évvel ezelőtt a támogatás felső korlátjaként még a működési veszteség 50 százaléka szerepelt.2019. július 24-étől hatályos, tehát a tavaly nyár elején elfogadott adótörvényeket érintő salátatörvényben "rejthették el" a változtatást.Sportcélú ingatlanonként és támogatási időszakonként az elszámolható költségek 80 százaléka, de legfeljebb 600 millió forint igényelhető a korábbi 300 millió helyett.

Blöff volt, hogy kevesebb közpénzt emésztenek majd fel a csapatsportok

Bár korábban szakmai körökben is biztosra vették, hogy jelentősen megvágja a tao-támogatási programot a kormány, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter mai bejelentése szerint erről szó sincs. Egyszerűen annyi változik, hogy a létesítményfejlesztési beruházások helyett a működési költségekre kaphatnak több pénzt a sportszervezetek. Némileg leegyszerűsítve az eddigi stadion- és csarnoképítések helyett azok fenntartására mehetnek el az adóforintok.

2018: a gigantikus sportberuházások éve

Átverték az EU-t - Stadionprogram lett a sporttámogatásból

Ebben az évben kap új otthont a Diósgyőr (az átadás tervezett időpontja február 2. volt, amit nem sikerült tartani), a Videoton és a Vasas. Utóbbi két klub esetében nyáron kell elkészülni az ütemezés szerint, tehát ezek a csapatok csak a 2018/19-es szezonban játszhatják ismét saját stadionjaikban a hazai mérkőzéseiket. A másodosztályban a Cegléd, a Kisvárda és a Budaörs avathat új létesítményt, összesen 5 milliárd forintért.
Találatok: [5]  Oldalak:   1