language

Lapok:

HírTv highlight_off

Személyek:

Tarsoly Csaba highlight_off

HírTv

A HírTV 2003 óta sugározza adását, Magyarország első hírtelevíziója. Az alapítók deklarált célja a nagymúltú nemzetközi hírcsatornák (CNN, SkyNews, BBC) által képviselt műfaj és színvonal meghonosítása volt, de emellett a jobboldal és a Fidesz számára fontos volt egy saját csatorna létrehozása. A televízió partneri viszonyt ápolt a Magyar Nemzettel és a Lánchíd Rádióval egészen azok megszűnéséig. 2018-ig Simicska Lajos volt a tulajdonos. Miután Simicska összeveszett Orbán Viktorral, 2015 tavaszán a Fidesz politikusai bojkottot hirdettek a televízió ellen, így a tulajdonosváltásig nem fogadták el a csatorna meghívásait. Ugyanekkor lemondott a Fidesz-közeli vezetőség és arculatváltás következett. A csatornán ezt követően megjelentek baloldalhoz köthető újságírók, és a tévé elkezdett tudósítani a kormányhoz köthető korrupciós ügyekről. 2018 áprilisban Simicska bejelentette a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszüntetését, finanszírozási okokra hivatkozva, majd nyáron a televíziót is eladta Nyerges Zsoltnak. Nyerges az újra kormánypárti hangvételűvé vált csatornát a kormányközeli médiaholdingnak (KESMA) adta tovább, így ma az Alapítvány a Hír TV Zrt. tulajdonosa. A KESMA nem akart párhuzamosan két hírtelevíziót (HírTV, EchoTV) fenntartani, ezért a két csatorna összeolvadt és HírTV néven sugárzott tovább az Echo Angol utcai székházából. A hírek szerint az átszervezések főként a HírTV korábbi dolgozói körében okozott elbocsátásokat. 

Tarsoly Csaba

Tarsoly Csaba István (Budapest, 1964. június 5. –) magyar közgazdász, a Quaestor Csoporthoz tartozó cégek legfőbb tulajdonosa, a Győri ETO FC volt elnöke. 2012-ben 5,8 milliárd forintos vagyonával a 108. leggazdagabb magyar állampolgár volt.[1] A 2015-ös magyarországi brókerbotrány kirobbanását követően 2015. március 29-én bírósági határozat alapján – százmilliárd forint nagyságrendű fiktív kötvény kibocsátásával összefüggésben – előzetes letartóztatásba helyezték.

 

Forrás: Wikipedia 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Quaestor-botrány: titkos számlára tolták a lopott pénzt

Több mint 200 milliárd forintot loptak el az állam szeme előtt a kisemberektől, a Quaestor-botrányért mégsem felel senki. A Célpontnak nyilatkozó ügyvéd szerint a brókercégnél titkos számlára tolták át a pénzt, amelyet egyszerű trükkel rejtettek el a pénzügyi felügyelet elől.
Találatok: [1]  Oldalak:   1