language

Személyek:

Dallos Ferenc highlight_off
Tasnádi László highlight_off

Dallos Ferenc

Vendéglátós, étteremtulajdonos. Állítása szerint munkásságának fontos részét képzi a budapesti múzeumokkal való catering kooperáció, és rendkívül fontos számára a szegedi püspökséggel való együttműködés (a kormánypárttal jó viszonyt ápoló egyházmegye Katedrális Éttermének "tanácsadója"). Később a MEDIATOR Group nevű cégen keresztül több milliárd forintos PR-tanácsadási tenderen futott be, de üzleti kapcsolatba került Tasnádi László korábbi államtitkárral, Pintér Sándor bizalmasával is.

Tasnádi László

Tasnádi László (Budapest, 1953. november 4. –) magyar rendőr, politikus, a harmadik Orbán-kormány rendészeti államtitkára. Ügynökmúltja miatt lemondásra szólította fel a Fidesz-kormányzatot jellemzően támogató CÖF-CÖKA is közleményben.  2016. október 23-án a belügyminiszter előterjesztésére rendőr altábornaggyá léptették elő. Az előléptetést Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva kínosnak és kellemetlennek értékelte. Az esetet követően Tasnádi jelezte távozási szándékát posztjáról. 2016. december 10-én megbízása a miniszterelnök javaslatára megszűnt. Azóta saját őrző-védő vállalkozásait vezeti és Pintér Sándor belügyminiszter cégeiben is vezető pozíciót tölt be.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Villanyszerelő cégbe vásárolta be magát Pintér Sándor volt államtitkára

Bővítette cégbirodalmát Tasnádi László, a belügyminiszter egykori államtitkára és üzlettársa. Immár kilenc éve működik az a cég, melyet Pintér Sándor belügyminiszter volt államtitkára, Tasnádi László legutóbb célkeresztbe vett. 2022. július 7-én ugyanis tulajdonrészt szerzett az S-Group Technology Kft.-ben - vettük észre a cégkivonatban. Tasnádi László azonban nem közvetlen tulajdont szerzett a cégben, hanem a BLK Corporation Kft.-n keresztül történt a tulajdonszerzés, melyben Tasnádinak minősített többségi befolyása van.
Találatok: [1]  Oldalak:   1