language

Személyek:

Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [740]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>

Fegyházbüntetés vár Zuschlagékra

Fegyházbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást javasol a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a Zuschlag-ügy néven elhíresült, az MSZP több volt politikusát is érintő büntetőper hét vádlottjával szemben.

Több mint tíz évre fegyházba küldené Zuschlagot az ügyész

Fegyházbüntetést kért az ügyész Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselőre kedden.

Akár húsz évet is kaphat Zuschlag

Ha a személyek közhatalmukkal visszaélnek és bűncselekményt követnek el, ugyanúgy felelniük kell magatartásukért, mint bármely más állampolgárnak - jelentette ki Német Zsolt ügyész a Zuschlag-perben.

Védtelenné váló Hagyó-emberek

Hagyó Miklós politikai értelemben vett megsemmisülésével alapjaiban meginoghat az az MSZP-n belül évek alatt kiépített rendszer, amelyet a Mozaik klubra alapozva fiktív párttagok beléptetésével hozott létre a volt főpolgármester-helyettes – véli szocialista informátorunk.

'Mostantól csak Zuschlag-Szijjártó-ügy van'

Mostantól csak Zuschlag–Szijjártó-ügy van – adta közzé egy internetes összeállítás, amit az Egyenlítő TV készített.
Találatok: [740]  Oldalak:   <<  <  9 10 11 12 13 14 15 16 17 18   >  >>