language

Kulcsszavak:

gazdálkodás highlight_off

Intézmények:

TIG Tartalékgazdálkodási Intézet Nonprofit Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Milliárdok a semmire: “előbújnak” az állami vagyon legnagyobb pénznyelői

Titkos üzleti hitelek, milliárdos veszteségek, 3 millió forintos havi fizetések semmit nem végző állami cégnél – erről is szólt az állami vagyongazdálkodás 2016-ban. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. a napokban végre nyilvánosságra hozta tavalyi beszámolóját. Az állami vagyonkezelésről készült üzleti jelentést a Ernst& Young csak korlátozó megjegyzésekkel fogadta el, részint mert nem tekinthetett bele a külső vagyonkezelők vagyonnyilvántartásaiba de „figyelemfelhívásban” szóvá tette, hogy az állami vagyon körében folyó – közelebbről meg nem nevezett – nyomozások számviteli hatása még nem meghatározható.

Valaki nagyon jól járhat egy Vámház körúti bérpalota megvásárlásával

Emlékeznek még a Gresham palota mögötti OGYÉI székház árverésére, amit a 444 élőben közvetített? A strómanok harcában végül a Habony-Rogán világ győzedelmeskedett. A lényeg az volt, hogy a kivételes adottságú székházat meghirdették árverésen, de bérlőstől és határozatlan ideig tovább élő szerződéssel együtt. Ép ésszel belátható, hogy csak annak éri meg egy ilyen ingatlant megvenni, aki számolhat azzal, hogy belátható időn belül felmondják a korábban megkötött bérleti szerződést.

Nem verték nagydobra: még egy FM-es állami cég bukott százmilliót

Majdnem egy év eltelt a brókerbotrány kirobbanása óta. A Hungária Értékpapír Zrt. csődje a földművelési tárca egyik cégének százmillióit is maga alá temette. Azt azonban eddig egyszer sem árulta el a minisztérium, hogy volt egy második vesztes is. Az eddig ismert 410 millión kívül még 113 veszett oda a brókerbotrányban.

Milliárdokat bukhat Fót, Százhalombatta és a kisbefektetők: különösen alakul a Hungária Értékpapír felszámolása

Futhat a pénze után Fót és Százhalombatta – az Átlátszó értesülései szerint a becsődölt Hungária Értékpapír Zrt. felszámolója nem fogadja el a követelésüket. Igaz, még azt sem tudja az állami felszámoló, mekkora a pontos kár. Alsónémedi és a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó TIG Kft. ellenben fellélegezhet, a jelenlegi elképzelések szerint az ő követelésük ki lesz fizetve, ami miatt viszont rengeteg pénzt veszíthetnek a Hungária kisbefektetői.

Így veszett oda egy halom közpénz a bebukott brókercégnél

Amikor február végén kirobbant a brókerbotrány, kiderült, hogy a Földművelésügyi Minisztérium egyik cége, a TIG is sáros: több száz millió forintot bízott a később csődbe ment Hungária Értékpapír Zrt.-re. Fazekas Sándor miniszter azt állította, nem tudta, mi folyik a TIG-nél. A pénz mindenesetre odaveszett.

Tényleg nem tudta a minisztérium, hogy pénze van a Hungáriánál?

A tárca szabályzata szerint az a munkatársuk felelt a pénzügyekért, aki korábban éppen a Hungáriánál dolgozott.
Találatok: [6]  Oldalak:   1