language

Helyek:

Tiszasziget highlight_off

Intézmények:

Tiszasziget Község Önkormányzata highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Tízmilliókból újították fel, bagóért adták ki, más meg nagyot kaszál rajta

Harmincegymillióból felújított egy romos laktanyát az 1800 fős falu önkormányzata, majd kiadta egy szociális szövetkezetnek havi 6500 forintért. A vállalkozás ennek a százszorosáért adta tovább különféle rendezvényekre a Honvédelmi Minisztériumnak. A polgármester szerint jól van ez így. Tiszaszigetnek ugyan 14 százalékos részesedése van a vállalkozásban, de a település nem dúskál a javakban: nemrég iparűzési adót emeltek, és elzárták a gázfűtést is az önkormányzat épületeiben. A 2019-ben már jogerősen közokirat-hamisításért elítélt Ferenczi Ferenc polgármester előbb alapította meg az önkormányzati érdekeltségű szociális szövetkezetet, mint hogy a képviselők megszavazták volna.

Újra pénzt ad a kormány egy kerékpárútra, amely miatt korábban már az NFÜ büntetését is kifizette

2014-ben adták át a félmilliárd forintból, Szegedtől a vajdasági Törökkanizsáig megépített kerékpárutat, amelynek jó része azóta tönkrement. Az uniós forrásokat koordináló ügynökség korábban 19,5 millió forintra büntette Tiszaszigetet a beruházással kapcsolatos szabálytalanság miatt. Az állam akkor is a település segítségére sietett, most pedig újabb 38 millió forintot ad a kormány a fideszes polgármester vezette településnek a felújításra.

590 ezres négyzetméteráron épült mosdó Tiszasziget önkormányzati piacán

Valószínűleg rekordáron készült el a tiszaszigeti piac 22 négyzetméteres mosdója. És nem csak ez az érdekes a voksturizmus miatt első fokon elítélt fideszes polgármester városában. A 28 milliós piac felújításra az egyik helyi képviselő cége is pályázott, hiába szólt a független kollégája: noha törvényes a fideszes tag cégének meghívása, nem igazán etikus.

Voksturizmus: elítélték Újszentiván és Tiszasziget polgármesterét a fiktív lakcímbejelentések miatt

A vádirattal egyezően, tárgyalás tartása nélkül elítélte a bíróság Újszentiván és Tiszasziget polgármesterét, valamint társaikat – tudta meg az Átlátszó. A súlyosabb büntetést: másfél év börtönt, 1 évre felfüggesztve a szerb állampolgárok papíron betelepítéséért a végrehajtók kapták. Az értelmi szerzők, a polgármesterek megúszták pénzbírsággal.

Polgármesterek ellen emelt vádat az ügyészség fiktív lakcímbejelentések miatt

Négy év alatt kétszáz fővel nőtt a választásra jogosultak száma a Szeged melletti Újszentivánban – írtuk 2014-ben. Most kiderült, nem csoda történt, hanem közokirat-hamisítás: Putnik Lázár polgármester közreműködésével fiktív lakcímhez jutottak honosított magyarok. És nem csak itt, hanem a települészomszéd Tiszaszigeten is.

Január óta vizsgálja az NFÜ a tiszaszigeti kerékpárút-építést

Tiszasziget - Addig nem jutnak pénzükhöz a Szeged, Újszentiván, Tiszasziget és a szerb Törökkanizsa kerékpárút építtetői, amíg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nem zárja le a tiszaszigeti kerékpárút-beruházás ügyében indított szabálytalansági eljárását.
Találatok: [6]  Oldalak:   1