language

Lapok:

Magyar Idők highlight_off

Személyek:

Toller László highlight_off

Magyar Idők

A jobboldali-konzervatív, vállaltan kormánypárti napilapot 2015-ben alapították. A Napi Gazdaságot 2015 áprilisában vásárolta meg Liszkay Gábor,  a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, aki az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktus miatt távozott a laptól. Még ebben évben új kormánypárti lapot gründolt, ez lett a Magyar Idők. Kiadója a Magyar Idők Kiadó Kft, felelős kiadója Liszkay Gábor. A kiadó cégben ezt követően jelentős tulajdonrészt szerzett a 2018-ban alapított Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány. A lap főszerkesztője Gajdics Ottó volt 2019 februárjáig, amikor átvette a Szabad föld főszerkesztői pozícióját. Gajdics Ottót Ballai Attila váltotta az újság főszerkesztői posztján. 2019-ben névváltozás történt, azóta a lap mára megszűnt Magyar Nemzet nevén folytatja munkáját. A korábbi Magyar Idők nyomtatott formában nem jelenik meg, honlapjuk az interneten elérhető, de tartalmai nem frissülnek.

Toller László

Toller László (Budapest, 1950. október 21. – Szigetvár, 2010. május 10.) magyar jogász, politikus. 1994 és 2009 között MSZP-s országgyűlési képviselő, 1998 és 2006 között Pécs polgármestere.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Botka kenőpénzéről beszélt a bíróság előtt is a vádlott

Vallomásában is megerősítette állítását F. Attila csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken, miszerint 250 millió forint kenőpénzt adott át Botka Lászlónak és – az azóta elhunyt pécsi polgármester – Toller Lászlónak. Botka László korábban egy szűkszavú közleménytől eltekintve nem kommentálta az őt ért vádakat, a vádlott szerint viszont számos tanú van, aki „szerencsére jól emlékszik mindenre”.

Már elévült Botka László korrupciós ügye

Nem vizsgálja az ügyészség Botka László korrupciós ügyét, mivel a bűncselekmény, amivel egy vállalkozó megvádolta, néhány éve elévült. A szegedi polgármester politikai felelősségének megállapításához viszont hozzájárulhat egy másik eljárás, amit Tényi István a politikust gyanúba keverő F. Attila ellen kezdeményezett hamis tanúzás miatt.

Korrupcióval vádolja Botkát egy vállalkozó

Negyedmilliárd forintot kért egy üzletember állítása szerint Botka László szegedi és Toller László volt pécsi polgármester német befektetőktől azért, hogy hozzásegítsék őket a Szent István-akna megvásárlásához. F. Attila egy tegnap közölt interjúban azt mondta: ő személyesen ötvenmilliót adott át 2006-ban a két politikusnak.

Kenőpénz elfogadásával vádolják Botkát

Csütörtökön robbant a hír, hogy 250 millió forintot kért zsebbe Botka László és Toller László azért, hogy tető alá hozzanak egy ingatlanüzletet Pécsett. F. A. a német ingatlanbefektető cég magyarországi megbízottja a Napi aktuális című műsorban árult el újabb részleteket az ügyről.
Találatok: [4]  Oldalak:   1