language

Kulcsszavak:

tanácsadás highlight_off

Személyek:

Tóth Csaba (MSZP) highlight_off

Tóth Csaba (MSZP)

Tóth Csaba az MSZP frakcióvezető-helyettese, a zuglói szervezete elnöke, elnökségi tag. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen végzett gépészmérnökként 1983-ban, majd 1986-ban az Agrártudományi Egyetemen szerzett műszaki kereskedelmi szakmérnöki másoddiplomát.

Tóth Csaba pályafutása 2002 körül kezdődött az MSZP gyenge Vas megyei szervezetében. Érkezését követően a helyi párt- és ifjúsági szervezetekbe özönleni kezdtek az új tagok. 2003 tavaszán Tóth már megyei elnökhelyettes volt. 2003 decemberében a megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt állította, hogy Tóthék megvásárolták az új belépőket, ez magyarázza a taglétszám emelkedését, Tóth és társai gyors pártkarrierjét. Tóthot a vizsgálatot követően az MSZP megyei etikai bizottsága kizárta a pártból, de az országos testület fél évvel később felülbírálta a döntést. Mindeközben Vas megyei elnökké is megválasztották Tóth Csabát. Hiller István akkori pártelnök végül teljes körű tagrevíziót és tisztújítást rendelt el; nyomozás is indult magánokirat-hamisítás miatt, amelyben később Tóth is gyanúsítottá vált. Az ügyészség végül arra jutott, hogy a hamisítás ténye nem bizonyítható – nem sikerült az eredeti okiratok nyomára bukkanni. Tóth később a zuglói szervezet elnöke lett. A 2010-es választáson képviselőjelöltként bukott, ám még abban az évben bekerült az Országgyűlésbe. A 2014-es választáson az összefogás közös jelöltjeként szerzett mandátumot, ahogyan 2018-ban is.

A 2021-es előválasztási kampányban a felmerülő korrupciós vádak miatt az ellenzéki összefogás kihátrált mögüle, Tóth pedig végül visszalépett a jelöltségtől.  2022. márciusában az ügyészség indítványára az Országgyűlés felfüggesztette mentelmi jogát befolyással üzérkedés bűntettének gyanúja miatt, mely szerint Tóth Csaba zuglói önkormányzati képviselőként 250 millió kenőpénzért (melyen Horváth Csaba zuglói polgármesterrel osztozkodott) intézte el, hogy a zuglói parkolást üzemeltető SIS Parking Kft. nyerje el az önkormányzati megbízást. 2022. őszén az MSZP-székház megvétele ügyében hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Tóth Csaba nem tart a Poliptól

Paradox helyzet: miközben Tóth Csaba, az MSZP parlamenti képviselőjelöltje (zuglói pártelnök) figyelemre méltó támogatottsággal megméretteti magát a választás második fordulóján, addig el kell viselnie, hogy zuglói állampolgárok feljelentést tettek ellene bűnszervezet létrehozása, befolyással üzérkedés és hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Nyomoznak Tóth Csaba ügyében

Vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomozást rendelt el a napokban a Budapesti Nyomozó Ügyészség annak a feljelentésnek az apropóján, amelyet „zuglói polgárok” tettek Tóth Csaba, az MSZP XIV. kerületi elnöke és országgyűlésiképviselő-jelöltje ellen.

Zugló „a kis házipénztár”

Nemcsak bizonyos személyek úszták meg a felelősségre vonást a Zuschlag-perben, hanem olyan összegek sem kerültek be a vádiratba, amelyek azt bizonyítják, hogy a szocialista háttérszervezeteknek Zugló lényegében a kis házipénztára volt – mondta a lapunknak adott interjúban Papcsák Ferenc, a Fidesz–KDNP képviselőjelöltje.

Zugló: repkedtek a tízmilliók

Több tíz millió forintért adhattak szükségtelennek tűnő tanácsokat a zuglói önkormányzatnak olyan cégek, amelyek vezetői közeli kapcsolatot ápolnak Tóth Csabával, az MSZP XIV. kerületi országgyűlési képviselőjelöltjével.
Találatok: [4]  Oldalak:   1