language

Lapok:

Akták:

Trafikmutyi highlight_off

Blikk

A Blikk a svájci Ringier kiadó leányvállalatának (Ringier Axel Springer Magyarország Kft.) magyar nyelvű bulvárlapja, ami 1994 márciusától jelenik meg. 2004-ig a Szikra nyomda készítette, azóta a Ringier saját nyomdájában készül. 2014-től a Ringier Axel Springer Magyarország Kft. kiadásában jelenik meg. Online változatának domainjét 1998-ban regisztrálták, rendszeresen azonban 2002-től jelenik meg. Jelenleg a Blikk Magyarország legolvasottabb napilapja.

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.


A dohánykereskedelem monopolizálása hazánkban (MTA-DE, 2019)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [9]  Oldalak:   1

Eddig titkolták, most kiadták a trafikmutyi 16 ezer aktáját

Több mint egyévi küzdelem után kiadta a trafikpályázatok értékelési lapjait és az értékelési jegyzőkönyveket a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Így hamarosan kiderülhet: joggal vádolta-e az ellenzék „trafikmutyival" a kormánypártokat.

Hat trafikot nyertek Csöbörék

Újabb politikusrokon a trafikbizniszben! Csöbör Katalin fideszes képviselő és alsózsolcai alpolgármester férje, Mike György alapító kültagja egy olyan trafikos cégnek, amelynek fiók- és telephelyein dohányboltok működnek.

Állami projektvezető nyerte a földeket, férje a trafikokat

A Miniszterelnökség cégénél dolgozik felelős beosztásban az állami földpályázatok egyik nyertese. Junek Nikolett az Államreform Operatív Program (ÁROP) projektmenedzsereként a múlt héten tartott egy sajtótájékoztatót, amelyben „a megyei tervezés koordinációjáról" beszélt Székesfehérvárott.

Mészáros cége kapta a legtöbb állami földet Alcsúton

Budapest – Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasának cége is kapott pályázat nélküli állami földeket használatra.

Nyilvánosak a pályázati anyagok

A nyilvánosságra tartoznak a trafikpályázatok lényegi elemei – erősítette meg a Blikk megkeresésére Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.

Gyulay: Nincs közöm a családi pályázatokhoz

Hiába a tíz megnyert trafik, Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója tagadja, hogy bárkinek előnyöket juttatott volna.
Találatok: [9]  Oldalak:   1