language

Lapok:

Népszava highlight_off

Akták:

Trafikmutyi highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.


A dohánykereskedelem monopolizálása hazánkban (MTA-DE, 2019)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>

Lenyúlás lett a „nemzetépítés”, Orbán Viktor környezete csillagászati méretű vagyont harácsolt össze

Trafikmutyi, Elios-modell, Microsoft-ügy, lélegeztetőgép-beszerzés, Orbán Viktor környezetének csillagászati mértékű gazdagodása – csak pár példa arra, miként tette a NER szinte nemzetgazdasági méretűvé a korrupciót. A hatóságokon legfeljebb az óvatlan kis halak akadnak fenn.

Kaszálnak a fideszes trafikosfamíliák

Röpködnek a több százmilliós bevételek és a több tízmilliós nyereségek azoknál a kormányközeli cégeknél, amelyek irányított pályázatokon jutottak koncesszióhoz.

Trafikmutyi: márciusig még nyomoznak

Még mindig nyomoznak-e trafikügyben? - tette fel a kérdést Harangozó Tamás (MSZP) Polt Péter legfőbb ügyésznek még január elején. Polt válaszában azt írta, hogy a 2013. június 3-án megkezdett nyomozás jelenleg is folyamatban van. A nyomozást személyes adattal visszaélés vétsége és más bűncselekmények gyanúja miatt rendelték el, az ügyben több feljelentés is érkezett, amelyek vizsgálatára egy eljárásban kerül sor.

Nagy dohány zsebelhetnek be, bagóért

Nem egy dicsőséges évforduló: két esztendeje, hogy megnyíltak a nemzeti dohányboltok. A több ezer kisvállalkozó kisemmizésével járó trafiktörvény haszonélvezői elsősorban Fidesz-közeli vállalkozók lettek. A dohány-biznisz újraelosztása a napokban vált teljessé azzal, hogy dohányelosztás monopóliuma is kizárólag baráti kezekbe került.

Ismét egy rokon nyert

Újabb trafikot nyert Czerván György államtitkár vejének családja, miközben Galbács Ferenc már rendelkezik a törvény által maximálisan megengedett öt koncesszióval. Az MSZP felszólította a kormányt, hogy hozzák nyilvánosságra: összesen hányan nyertek a kormánytagok, az államtitkárok, az államtitkár-helyettesek és azok családtagjai közül jogosultságot. Az államtitkárokhoz köthető mutyik már lajstromba vehetők.

Gázszerelőből milliárdos vállalkozó

Nemcsak Felcsúton megkerülhetetlen ma már Mészáros Lőrinc, a kormányfőhöz közelálló polgármester-vállalkozó cége sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket - legutóbb a főváros csatornázási munkáiból szakított egy hárommilliárdos részt. Az egykori gázszerelő nemcsak tehetségének és szorgalmának köszönheti sikereit; jó kapcsolatait jelzi, hogy ő az elnöke a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak és a kormányfő kedvenc településén stadiont építő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának is.

Trafikmutyi után adatmutyi

Kormányközeli dohánycégek helyzetbe hozására ad lehetőséget az a szabály, amelynek értelmében a trafikosoknak múlt vasárnaptól naponta jelentést kell tenniük az eladott cigarettákról a Nemzeti Dohánykereskedelmi (ND) Nonprofit Zrt.-nek. Ha ugyanis esetleg kiszivárognának a napi forgalmi adatok, például a Continental durva versenyelőnyhöz juthat.
Találatok: [13]  Oldalak:   1 2   >  >>