language

Akták:

Trafikmutyi highlight_off

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.


A dohánykereskedelem monopolizálása hazánkban (MTA-DE, 2019)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [375]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>

Közzétették a kitiltási botrányt magyarázó dokumentumot

Csütörtökön a magyar kormány honlapján közzétették azt a levelet, amit a budapesti ameriki nagykövetség egyik diplomatája november 6-án, múlt héten adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.

Külügy: Komolytalan dokumentumot adtak át az amerikaiak

Semmilyen érdemi információ sincs abban a dokumentumban, amelyet az amerikai nagykövetség egyik munkatársa adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak – mondta Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Nyilvánosak a kitiltási botrány valószínűsíthető előzményei

Felkerült a kormány oldálra az a dokumentum, amelyről Magyar Levente mai sajtótájékoztatóján azt állította: semmilyen komolyan vehető adatot nem tartalmaz. Az angol nyelvű iratban mindössze egyetlen konkrét név szerepel: a zöld dosszié-botrányt kirobbantó Horváth Andrásé.

A TRAFIKOK MEGÚSSZÁK A KDNP VASÁRNAPI SZIGORÁT

Benyújtották a boltok vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényjavaslatot. A KDNP elképzelése alapján nonstop boltot csak családi vállalkozás működtethetne, de csak ha az önkormányzat is megengedi. Kivételek vannak szép számmal, és lesz még több is, csak ma nem ismert feltételek mellett.

Magyarország: a foglyul ejtett állam

A kormány önkényesen tesz különbséget a piaci szereplők, vállalatok között. Ezenfelül a szabályozás hiánya és a példátlan hatalomkoncentráció hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon a lobbizásnak „unortodox" fórumai, formái jöjjenek létre – állítja a Transparency International (TI) honi lobbiszabályozást, a magyarországi üzleti környezetet, valamint a kormány és 50 vállalat között létrejött stratégiai megállapodást vizsgáló, ma Budapesten bemutatott tanulmánya. A kutatást egyébként 19 országban végezték el, s a magyar eredményeket is ismertető összefoglalót jövő év elején Berlinben mutatják be.

Alkotmányos jogunk törvényt szegni? A teljes interjú Vörös Imre volt alkotmánybíróval, jogászprofesszorral

Immár alkotmányellenes Országgyűlés dönt az önkényuralmi Magyarország sorsáról. - Egy volt alkotmánybíró szerint az egyetlen törvényes eszköz az illegitim kormány ellen az alkotmányellenes törvények be nem tartása lehet. - Vörös Imre jogászprofesszor kalapot emel az államcsíny előtt.

Papírokat mutatott a külügy: két hete szólt Amerika, hogy baj lesz

Vadai Ágnes ellenzéki politikus három dokumentumba nézhetett bele a beutazási botrány kapcsán. Szerinte hat embert tiltottak ki.

Rogán szerint lehet, hogy vicc az amerikai korrupciós vád

A frakcióvezető kéri, hogy az amerikai hatóságok bizonyítsák a beutazási tilalom kapcsán felmerült korrupciós vádakat. André Goodfriend úgy nyilatkozott, a beutazási tilalom és a korrupció két különböző ügy, és a nevek nem tartoznak a nyilvánosságra.

Rogán: ha nincsenek bizonyítékok, provokáció a kitiltás

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte nyilvánvalóan provokációra kell gondolni az ügyben. A kormánypárti politikus erről az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában beszélt.
Találatok: [375]  Oldalak:   <<  <  4 5 6 7 8 9 10 11 12 13   >  >>