language

Akták:

Trafikmutyi highlight_off

Trafikmutyi

Trafikmutyi

A dohányzás visszaszorítása ürügyén a kormány újraszabályozta a dohánykiskereskedelmet. A trafik koncessziók odaítélése teljesen átláthatatlanul történt, a pályázatokat jelentős része kormány közeli vállalkozók és rokonaik nyerték.


A törvényszöveg Brüsszelbe előzetes jóváhagyásra kiküldött verziójáról például kiderült, hogy egy "Sánta János" nevű felhasználó számítógépén hozták létre. A név megegyezik a Continental Zrt. vezetőjéével, Lázár János ismerősével.


Már ekkor jelezték, pusztán a dohányból ugyanis nehezen fognak megélni a trafikok, az eladási pontok mesterséges leszűkítése – a korábbi 38 ezer helyett csak 6 ezer helyen lehet majd cigit kapni – a feketepiac robbanásszerű elburjánzását hozza. Azt pedig senki sem képes megakadályozni, hogy a trafikokat zsebszerződéseken keresztül néhány nagyobb üzleti kör tartsa majd a kezében. Több lépésben szerencsejátékkal, kávéval, újsággal, üdítőkkel, alkoholokkal bővítették a trafikok termékkörét.


A piacátszervezésért felelős, Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. 2012. április végén tette közzé a trafikpályázatnak a magyar dohánypiac túlnyomó részét felosztó első körének nyerteseit (20 évre).
A Fidesztől a trafikmutyi miatt távozott szekszárdi képviselő, Hadházy Ákos a hvg.hu-nak átadott egy, a szekszárdi frakcióülésen készült, témába vágó hangfelvételt. Ez volt az első konkrét bizonyíték arról, amiről országszerte suttogtak, miszerint a helyi fideszes frakcióüléseken dőlt el, hogy kik kaphatnak trafikot, és kik nem. Hajduszoboszló még hasonló.


Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 


Később az ügyészség a trafkpályázat törvényességének vizsgálatát azzal utasította el, hogy a dohánytermék-kiskereskedelem jogának átengedésekor Németh Lászlóné miniszter a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás körébe tartozó döntést hozott. Márpedig a gazdálkodás körében meghozott döntés nem tartozik az ügyészségről szóló törvényben meghatározott ügyészi törvényességi ellenőrzési hatáskörbe.


A dohánykereskedelem monopolizálása hazánkban (MTA-DE, 2019)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [376]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>

Így jön ki az ezerforintos cigaretta

A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illető 10 vagy 12 százalékosra ugró árrést nem a saját bevételeikből akarják kigazdálkodni. A cigi árának legnagyobb része természetesen továbbra is az államé lesz.

Tagadja a trafikmutyit Szekszárd fideszes polgármestere

Hazugság a helyi trafikügyről kipakoló szekszárdi fideszes képviselő minden állítása – megszólalt a város polgármestere, akiről párttársa azt állította, véleményeztette a helyi Fidesz-frakcióval a pályázók listáját.

A kormány eldughatja a közérdekű adatokat

A parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely korlátozná a közérdekű adatok megismerését. A képviselők szerint az állampolgárok nem ismerhetik meg olyan mélységben az állam működését és gazdálkodását, mint az ellenőrzésre szakosodott állami szervek, mert a "visszaélésszerű, általános jellegű" adatigénylések indokolatlan mértékben akadályozzák az adatgazda munkáját.

Óriási üzlet lesz trafikot nyitni

A trafikpályázatok eredménye miatti botrány egyelőre nem csitul, miközben nem egyértelmű, hogy az új rendszer milyen változásokat fog hozni a dohánypiacon. A politikai jelszavak félrevezetőek lehetnek, és a pályázatnál megjelölt célok sem fognak teljesülni.

Kiállás: fideszes képviselő leplezi le a trafikmutyit

Gyorsan eleget tett Lázár János felszólításának Hadházy Ákos szekszárdi fideszes képviselő, és a hvg.hu-nak adott interjúban névvel vállalja: a tolnai megyeszékhelyen a polgármester a trafikpályázatok listájával érkezett a kormánypárti képviselők találkozójára, hogy véleményezzék azokat.

A pályáztatás megfelelt a törvényeknek

A dohány-kiskereskedelmi koncesszió pályázati rendszer világos feltételeket szabott a kiírásban, a pályáztatás mindenben megfelel a törvényeknek, július elsejétől pedig beindul a nemzeti dohányboltok új rendszere – mondta Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hétfőn az MTI-nek.

Pofonegyszerű ukázt kaptak a trafikokról a fideszesek

Valóban nem mindenhol a pályázatok alapján dőlt el fideszes képviselők szerint, hogy ki nyithat majd nemzeti dohányboltot. Az ismerősök helyzetbe hozását egyikük sem tartja ördögtől valónak, sőt, van, aki szerint ez természetes. Botrányra senki nem vágyott, de több befolyásos fideszes szerint nem volt mit tenni: az ékegyszerűségű ukáz Rogán Antal és Lázár János munkatársaitól jött.

Heten a trafikpályázat adataiért – a Fidesz láncra verné az őrkutyákat

Egyre gyorsuló világban élünk: a múlt héten a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. még azelőtt megtagadta az adatigénylésünk teljesítését, hogy azt előterjesztettük volna.
Találatok: [376]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>